Szent Fausztina ünnepére

2022.10.05

Téged küldelek az egész emberiséghez irgalmasságom üzenetével. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani. (Napló, 1588)

			SZENT FAUSZTINA NŐVÉR LÁTOMÁSA A MENNYORSZÁGRÓL, A POKOLRÓL ÉS A TISZTÍTÓTŰZRŐL:

			1936.11.27. Ma lélekben a mennyben voltam, s láttam azt a felfoghatatlan szépséget és boldogságot, ami a halál után vár ránk. Láttam, ahogy minden teremtmény szünet nélkül tiszteletet és dicsőítést tanúsít az Úr iránt. Láttam, mily nagy a boldogság Istenben, amely kiárad minden teremtményre, s őket is boldogítja, majd a boldogságból fakadó valamennyi dicsőítés és magasztalás visszaáramlik a Forráshoz, behatol Isten mélységébe, szemlélve belső életét – az Atya, a Fiú, és a Szentlélek életét – amit soha senki felfogni vagy kikutatni nem tud.

			A boldogságnak ez a Forrása saját lényében változatlan, bár mindig új, minden teremtmény részére boldogságot sugároz. Most tudom megérteni szent Pált, aki azt mondta: ,,Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” – Isten megismertette velem azt az egyedüli dolgot, ami végtelen értékkel bír előtte. Ez pedig Isten szeretete. Szeretet, szeretet, még egyszer szeretet. – Semmi sem hasonlítható a tiszta szeretet egyetlen tettéhez. Milyen felfoghatatlan kegyelemben részesíti Isten azt a lelket, aki Őt őszintén szereti. Ó, boldog lélek, aki már itt a földön élvezi az Ő különös kegyelmét. Ezek a kicsiny, alázatos lelkek.

			Isten általam felismert nagy fenségét rangsoruk és a kegyelem fokozatai szerint dicsérik az égi lelkek; midőn Istennek ezt a hatalmát és nagyságát láttam, nem borzalom vagy félelem járta át a lelkem, nem, nem – egyáltalában nem. Lelkemet béke és szeretet töltötte el, s minél jobban megismerem Istent, annál jobban örvendek annak, hogy ilyen az Isten. Annak is végtelenül örülök, hogy Ő olyan nagy, én pedig ilyen kicsiny vagyok. Éppen azért, mert ilyen kicsiny vagyok, hordoz a kezében, s tart a Szívén.

			Ó, Istenem! Mennyire sajnálom azokat az embereket,

			akik nem hisznek az örök életben. Oly erősen imádkozom

			értük, hogy az irgalmasság egy sugara érje őket is, és hogy

			Isten atyai keblére ölelje őket. Ó, Szeretet, ó, királynő!

			A szeretet nem ismer félelmet. Áthatol az Isten trónja előtt őrködő angyali karokon. A szeretet semmitől sem fél. Eléri Istent, elmerül Benne, mint egyetlen Kincsében. A keruboknak, akik tüzes karddal őrzik a mennyországot, nincs felette semmilyen hatalmuk. Isten tiszta szeretete, milyen nagy és páratlan vagy! Ó, ha a lelkek megismernék hatalmadat!

			Az egyik nap két utat láttam: az egyik széles, homokkal és virágokkal teleszórva, tele örömmel, zenével, s más kellemes dolgokkal. Az emberek táncolva, szórakozva mentek ezen az úton – úgy értek az Út végére, hogy észre sem vették. De ott egy rémséges mélység tátongott előttük, nevezetesen a pokol torka. A lelkek vakon hullottak a mélységbe; ahogyan mentek, úgy estek is bele. Oly sokan voltak, hogy nem lehetett megszámlálni őket. Láttam egy másik utat is, vagy inkább ösvényt, mert keskeny volt. Tövisek és kövek borították, az emberek könnyes szemmel haladtak rajta, sok szenvedésben volt részük. Egyesek megbotlottak a köveken, de rögtön felkeltek és tovább mentek. Az út végén csodás kert virult, mely a boldogság minden fajtájával volt beterítve. Minden ide igyekvő lélek bejutott a kertbe. Már az első pillanatban elfelejtették minden szenvedésüket.

			A SÁTÁN RÚTSÁGA

			Este, amint írtam, egy hangot hallottam a cellámban: ,,Ne hagyd el a Kongregációt, könyörülj magadon, nagy szenvedések várnak rád!” Midőn a hang irányába néztem, nem láttam senkit. Így tovább írtam. Ekkor valami zajt hallottam s a következő szavakat: ,,Ha elmész, elpusztítunk. Ne kínozz bennünket!” – Amint felnéztem, sok szörnyet láttam. Gondolatban keresztet vetettem, s erre szétszóródtak. Mily szörnyen rút a sátán! Ó, szegény kárhozott lelkek, akiknek a sátán társaságában kell élniük! Már csak rája pillantani is undorítóbb, mint a pokol összes kínja. Kis idő múlva e hangot hallottam lelkemben: ,,Ne félj semmitől. Akaratom nélkül semmi sem érhet.” Az Úr szavára sajátságos erő költözött belém. Kimondhatatlanul örülök Isten jóságának.

			LÁTOMÁS A POKOLRÓL

			Ma egy angyal levitt a pokol mélyére. Ez nagy kínok helye. Hatalmas nagy a térsége. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők:

			az első kín, mely a poklot alkotja – Isten elveszítése,

			a második – a szüntelen lelkiismeret-furdalás,

			a harmadik az, hogy a lelkek sorsa itt már sohasem változik meg. 

			A negyedik kín – a tűz, amely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. E szörnyű szenvedés tisztán lelki tűz, amit Isten haragja gyújtott lángra.

			Az ötödik – az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár sötét van, az ördögök és az elkárhozott lelkek kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát.

			A hatodik fajta szenvedés – a sátán szüntelen társasága,

			a hetedik – a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások. Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes kárhozott lélek közösen szenved. De ezzel nincs vége.

			Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezetesen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlanul irtózatos módon. Rettenetes barlangjai és mélységei vannak a gyötrelemnek, ahol az egyik fájdalom különbözik a másiktól. Látva ezeket a szörnyű gyötrelmeket, meghaltam volna, ha Isten mindenhatósága nem tart fenn. A bűnösöknek tudniuk kell, hogy az egész örökkévalóságon át az által az érzékük által fognak gyötrődni, amellyel vétkeztek. Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott. 

			Én, Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek, létezik a pokol. Most nem beszélhetek róla, mert Istentől azt a parancsot kaptam, hogy írásban hagyjam hátra ezeket. Az ördögök nagyon gyűlöltek, de Isten parancsára engedelmeskedniük kellett nekem. Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol. Midőn magamhoz tértem, nem tudtam a rémülettől rendbe jönni, annyira lesújtott a lelkek szenvedése. Ezért még buzgóbban imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szünet nélkül könyörgök értük Isten irgalmához. Ó, Jézusom, inkább haldokolnék a legnagyobb kínok között a világ végezetéig, mintsem megbántsalak a legkisebb vétséggel!

			Egy éjjel meglátogatott egyik, két hónapja meghalt nővérünk. Az első kórus tagja volt. Rémséges állapotban láttam, lángok közt, fájdalmasan eltorzult arccal. Rövid ideig láttam, aztán eltűnt. Borzalom járta át a lelkemet, mert nem tudtam, hol szenvedhet, a tisztítótűzben-e, vagy a pokolban, mégis megdupláztam imáimat érte. A következő éjjel újra eljött, de még rémesebb állapotban láttam, még szörnyűbb lángok közt, kétségbeesett arccal. 

			Csodálkoztam, hogy az érte mondott imám ellenére az állapota még szörnyűbb, s megkérdeztem: ,,Semmit sem segítettek rajtad imáim?” – Azt válaszolta, hogy semmit sem segítettek, és nem is fognak segíteni. – Tovább kérdeztem: ,,S az egész Kongregáció érted mondott imái sem segítettek?” Azt válaszolta, hogy nem. ,,Ezek az imák más lelkek javára szolgáltak.” 

			Ekkor arra kértem: ha az imáim nem segítenek a nővérnek, akkor ne jöjjön hozzám. Azonnal eltűnt. Én azonban nem hagytam abba érte az imát. Némi idő elteltével újra eljött egy éjjel, de most már egészen más állapotban. Nem vették körül a lángok, az arca ragyogott, szeme örömtől fénylett, s azt mondta, hogy igazi felebaráti szeretet van bennem, hogy sok lélek hasznát vette az imáimnak, s arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba az imádságot a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Azt is mondta, hogy ő már nem sokáig marad a tisztítótűzben. Isten ítéletei sajátságosak. 

			Rövidesen megbetegedtem. A drága főnöknő két másik nővérrel együtt elküldött vakációra Skolimówba, nem messze Varsótól. Ebben az időben megkérdeztem Jézustól, kiért kell még imádkoznom? Jézus azt válaszolta, hogy majd a következő éjjel megmondja, kiért kell imádkoz­nom.

			Megpillantottam Őrangyalomat, aki utasított, hogy kövessem őt. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt. Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Egyön­tetűen azt válaszolták, hogy legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben. 

			A lelkek Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik. Még többet is szerettem volna velük beszélni, de őrangyalom jelezte, hogy mennünk kell. Kiléptünk ebből a szenvedésekkel teli börtönből. Egy belső hangot hallottam, mely azt mondta:

			„IRGALMAM NEM AKARJA EZT, DE AZ IGAZSÁG MEGKÖVETELI.”

			Ettől az időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő lelkekkel. 

			Szent Fausztina: Megértettem, mily szoros kapcsolat van a lelkek életének e három szakasza közt: föld, tisztítótűz, mennyország. Egy alkalommal, amikor öt perces imádásra betértem a kápolnába, s egy bizonyos lélekért imádkoztam, megértettem, hogy Isten nem mindig azért a lélekért fogadja imáinkat, akiért éppen fohászkodunk, hanem valaki másért. Így a lélek tisztítótűzben elszenvedett kínjaira nem szerzünk enyhülést, de imánk azért nem vész el. 

			Az Úr így szólt Szent Fausztinához: „Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját s ajánld fel értük… Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságommal szemben.”

Megosztás:

| Kategória: Novemberi Európa utód | Hozzászólások

Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten

Szent Fausztina ünnepére

Szent Fausztina ünnepére hozzászólásai

Szólj hozzá