Stefano Gobbi által kapott üzenetek 1995
1995. augusztus 5.
Soha annyira nem vált sok pásztor „néma kutyává”, mint napjaitokban, mert nem védik többé a rájuk bízott nyájat attól, hogy veszélyeztessék, becsapják és felfalják a ragadozó farkasok.
Ezért van az, hogy Jézus Fiam Evangéliumát szinte minden részében széttépik és szétmarcangolják. Az én anyai feladatom rávezetni benneteket arra, hogy higgyetek az Evangéliumban, hogy titeket csak az Evangélium bölcsessége vezessen, hogy betű szerint éljétek az Evangéliumot. Ezért édesen és anyai határozottsággal vezetlek titeket az üzeneteim által. Így a terjedő nagy hittagadásban fehér hópelyhek hullanak rátok Szeplőtelen Szívemből, nekem szentelt fiaim, hogy elvihessétek mindenhová Isten szavának világosságát, és eszközökké válhassatok, akik mindenfelé sugározzák a legnagyobb tündöklésében az összes igazságot, amelyet Jézus Fiam Evangéliuma tartalmaz.
Az üzeneteim útján rávezetlek titeket mindannak megértésére, ami meg van írva a még lepecsételt könyvben. Abból, amit Szent János Jelenések könyve tartalmaz, én már sok részletet megmagyaráztam nektek.
Főleg a nagy küzdelmet mondtam el nektek, amely a Napba öltözött Asszony és a fekete vadállat, vagyis a szabadkőművesség által segített vörös Sárkány között folyik. Fölfedtem előttetek azokat az alattomos és ördögi csábításokat, melyekkel a szabadkőművesség dolgozik, amely behatolt az Egyház belsejébe és oda helyezte hatalmának a központját, ahová Jézus az Egyház egységének a központját és az alapját lerakta. Ne jöjjetek zavarba, mert mindez a gonoszság misztériumának a részét képezi, amelyről az Egyház a születése óta tud. Voltaképpen az apostolok testületébe is behatolt a Sátán, aki rávette Júdást, egyet a tizenkettő közül, hogy árulóvá váljon.
1995. augusztus 15.
A biztos remény jele vagyok számotokra, akik bűnösök és távollevők, betegek és kétségbeesettek, elnyomottak és üldözöttek, lesújtottak és összetörtek, az erőszaktól és a gyűlölettől letiportak, a testvérgyilkos harcoktól és háborúktól megnyomorítottak vagytok. A nagy megpróbáltatás befejező pillanatában érezni fogjátok az én anyai jelenlétemet, aki segít nektek, hogy átlépjétek a remény küszöbét, hogy belépjetek a béke új korszakába, ami elérkezik az Egyház, az emberiség és mindannyiatok számára, Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadala által.”
1995. szeptember 14.
A megfeszített Jézus az üdvösség az Egyház, az Ő misztikus teste számára, amely most éli át szenvedésének és föláldozásának Jézuséhoz hasonló eseményeit.
Az Ő Egyházában Jézus megújítja a Megváltás Áldozatát, közvetíti kegyelmének ajándékát, és eltörli megbocsátásával a világ összes bűnét és gonoszságát. Jézus az Ő megfeszített Egyházában üdvösséggé lesz, a megtisztulás és a nagy gyötrelem ezen utolsó ideje alatt élő emberiség számára. Ezért kell nektek mind többet szenvedni, és fölmenni Jézussal papi föláldozásotok Kálváriájára a világ üdvösségéért.
A megfeszített Jézus üdvösség mindannyiatok számára, fiaim, akik annak a nagy veszélynek vagytok kitéve, hogy elvesztek. Az Ő Áldozata, amely minden pillanatban megújul napkeltétől napnyugtáig, az Atyának mindig egy igazságos jóvátételt ajándékoz, mindenütt az isteni kegyelem harmatát hullajtja, a Szentlelke által a szeretet tüzet közli, s megújítja mindenkinek a szívét és a lelkét.
A megfeszített Jézus, különösen ezekben az időkben, a remény és a biztos győzelem jelévé válik. Az Ő fénylő Keresztje, amely látható lesz az égen, napkelettől napnyugatig, meg fogja mutatni mindnyájatoknak Jézus dicsőséges visszatérését. Ezért hívlak ma benneteket, hogy tekintsetek a Keresztre, ahol Jézust fölemelték, hogy magához vonzzon minden népet!
1995. szeptember 29.
Hányszor léptem már közbe, hogy időben mind jobban elhalásszam a nagy megpróbáltatás kezdetét, hogy megtisztuljon ez a szegény emberiség, amit már a gonosz lelkek bitorolnak és uralnak.
Az idők megrövidülnek, mert a nagy küzdelem, amely Isten és az Ellenfele között zajlik, a lelkek síkján folyik, és fölöttetek történik.
Ez a szörnyű harc a mennyei lelkek és a pokoli lelkek között, az Úr angyalai és az ördögök között, az ég hatalmasságai és a pokol hatalmasságai között zajlik.
Ebben a nagy küzdelemben azt a különleges feladatot bízták Gábor arkangyalra, hogy titeket magának az Istennek az erejébe öltöztessen: Rafael arkangyalra, hogy gyógyító balzsamot hintsen minden sebetekre; Mihály arkangyalra, hogy minden angyali sereget teljes győzelemre vezessen a pokoli seregek ellen. Ezért bízlak titeket ezeknek az arkangyaloknak és az őrzőangyalaitoknak a hatalmas védelmére, hogy vezessenek és megvédjenek a küzdelemben, ami már az Ég és a Föld, a mennyország és a pokol, Szent Mihály arkangyal és maga Lucifer között folyik, aki hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus teljes hatalmával.
Így felkészültök a nagy csodára, ami be fog teljesedni akkor, amikor Szeplőtelen Szívem diadalával leszáll a világra az isteni Irgalom égi harmata.”
