Stefano Gobbi által kapott üzenetek 1992
1992 október 2
A szent őrangyalok emléknapja
A három Angyal bejelentése
„Ma Szeplőtelen Szívem fénylő angyalai mellettetek vannak, szeretett és nekem szentelt fiaim! Ez az Ő ünnepük! Tiszteljétek, hívjátok és kövessétek Őket, mindig az Ő társaságukban éljetek, akiket a Mennyei Atya adott nektek, hogy őrizzenek és védelmezzenek benneteket. Ez most az ő idejük. A tisztulásnak és a nagy szorongatottságnak ezt az utolsó szakaszát jellemzi az Úr Angyalainak különleges és erős megnyilvánulása. Beléptek a legfájdalmasabb és legnehezebb harcnak a szakaszába, amelyben a jó szellemek és a gonosz szellemek harcolnak, ami az angyalok és az ördögök között folyik. Valami rettenetes harc ez, ami körülöttetek és fölöttetek zajlik. Szegény földi teremtmények, ti belesodródtok és így különösen erősnek érzitek a gonosz szellemek titeket érő cselvetéseit, amelyekkel a bűn és gonoszság útjára akarnak vezetni titeket. Tehát ez az időszak az, amelyben erősebben kell megmutatkoznia az őrzőangyalok folytonos működésének. Gyakran kérjétek őket, készséges lélekkel hallgassatok rájuk és minden pillanatban kövessétek sugallataikat. Az Egyházban jobban el kell terjednie követésüknek és ünnepélyesebbé kell tenni az őrangyalok tiszteletét, ugyanis nekik van fenntartva az a feladat, hogy hírül adják nektek az annyira várt közeli szabadulásotokat! A három angyal híradását bizalommal és örömmel fogadjátok és szeretettel kövessétek! Szabadulástok egybeesik a gonoszság megszűnésével s az egész természet teljesen megszabadul a bűn és a gonoszság rabszolgasága alól. Ami be fog következni, annyira nagy, hogy ilyen még nem volt a világ kezdetétől! Olyan lesz, mint egy kisebb végítélet, és minden egyes ember látni fogja a saját életét és minden tettét magának Istennek a Fényében!
Az első angyal feladata az lesz, hogy mindenkinek kihirdesse ezt az eseményt. „Adjátok meg Istennek a dicsőséget és az engedelmességet, dicsérjétek Őt, mert eljött a pillanat, amelyben megítéli a világot! Boruljatok térdre Előtte, Aki az eget, a földet, a forrásokat és a tengert teremtette!” Szabadulásotok egybeesik a Sátán és minden ördögi lény legyőzésével! Minden ördögi és kárhozott lélek, akik ezekben az években a földre özönlöttek az emberek megrontására és azért, hogy a kárhozatba kényszerítsék őket, ismét a pokolba lesznek taszítva, ahonnan kijöttek, és nem lesznek képesek többé ártani. A Sátán teljes hatalma romba dől!
A második angyal feladata ez a bejelentés lesz:
„Összedőlt, összedőlt a nagy Babilon, amely paráznaságának borával megrészegítette az összes népeket.” Szabadulásotok különösen azzal fog egybeesni, midőn megkapják a jutalmukat mindazok, akik a nagy megpróbáltatás idején hűek maradtak, és a másik azzal esik egybe, midőn mindazok megkapják a nagy büntetést, akik követték a bűnt és a rosszat, a hitetlenséget és a gonoszságot, a pénzt és a gyönyört, az önzést és a tisztátalanságot.
A harmadik angyal a nagy büntetés hírnöke lesz.
„Aki imádja a vadállatot és szobrát, aki viseli a jelét homlokán vagy kezén, az is inni fog Isten tüzes borából, amelyet színtisztán öntött haragjának kelyhébe. Tűz és kénkő fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmüknek füstje fölszáll örökkön örökké. Nem lesz nyugalmuk sem éjjel, sem nappal, mert imádták a vadállatot és szobrát, és viselték nevének jelét.”
A nagy szorongattatásnak ebben az utolsó idejében történik a gonoszság végének a bejelentése, a Sátán legyőzése és a gonoszok megbüntetése, nehéz próbának lesz alávetve azoknak az állhatatossága, akik az Úrhoz tartoznak, Isten parancsait megtartják és hűségesek maradnak Jézushoz. Ezért ma arra szólítalak fel benneteket, egyesüljetek őrangyalaitokkal különösképpen az imában, hallgassatok rájuk, fogadjátok készséges szívvel biztos vezetésüket a jó és a szentség útján.
Ezekben a viharos időkben, amikor a Sátán minden sötét hatalmát latba veti, az Én Szeplőtelen Szívem fényes angyalainak a feladata az, hogy az állhatatosság és a Jézushoz való hűség útján vezessenek benneteket, az Isten törvényeihez való hűség és az erények gyakorlásának az útján. Megáldalak benneteket ezen a napon őrangyalaitokkal együtt, egy olyan Édesanyának az örömével, akit ti megvigasztaltok, és akik által inkább dicsőítésben részesül.”
1992. október 7.
A Rózsafüzér Királynőjének emléknapja
A kulccsal és a lánccal megjelenő angyal
„Ma itt vagy Mozgalmam székhelyén, Németországban, hogy megtartsad a cönákulumot a Szeplőtelen Szívemnek szentelt papokkal és hívekkel. A Rózsafüzér Királynőjeként tiszteltek Engem. A Rózsafüzér az Én imádságom, az az imádság, amelyet Én magam jöttem le az Égből kérni tőletek, mert ez az a fegyver, amit a nagy harc ezen utolsó idejében használnotok kell, és ez az Én biztos győzelmem jele! Akkor következik be az Én győzelmem, midőn a Sátánt hatalmas seregével és az összes pokoli szellemekkel bezárják a halál és a sötétség birodalmába, ahonnan nem tud többé kijönni, hogy ártson a világnak. Ezért száll le egy angyal a mennyből, akinek kezébe adatik a mélység kulcsa és egy lánc, amellyel megkötözi a sárkányt, az őskígyót, a Sátánt minden követőjével együtt. Az angyal szellemi lény, akit Isten indít útjára, hogy egy sajátos küldetést hajtson végre. Én vagyok az Angyalok Királynője, mert beletartozik az Én saját tervembe az, hogy Isten küldöttjeként a legnagyobb és legfontosabb küldetést végrehajtsam: hogy legyőzzem a Sátánt. Már kezdettől fogva úgy jelenti ki rólam a Szentírás, mint aki a kígyó ellensége, aki harcol ellene, Az, aki végül széttapossa a fejét. „Ellenségeskedést vetek közted és az Asszony között, az Ő és a te ivadékod között. Ő széttapossa fejedet, míg te sarka után leselkedel.” Az Én ivadékom Krisztus! Őbenne valósul meg az Én teljes győzelmem, aki végrehajtotta a Megváltást és megszabadított benneteket a Sátán rabszolgaságából. Ezért Rám van bízva a mélység kulcsa, amellyel azt kinyitni és bezárni lehet. A kulcs a hatalom jelképe, annak a hatalmáé, aki ura és gazdája annak a helynek, ami tulajdonát képezi. Ebben az értelemben az, aki a teremtés kulcsát birtokolja, egyedül a megtestesült Ige, mert általa minden elvégeztetett, ezért Jézus Krisztus az Úr, az egész teremtés Királya, az egeké, a Földé és a mélységé. Egyedül az Én Fiam, Jézus az, aki birtokolja a mélység kulcsát, mert Ő maga Dávid Kulcsa, kinyit, de senki sem tudja bezárni, bezár, de senki sem tudja kinyitni. Jézus az Én kezembe teszi le ezt a kulcsot, ami az Ő isteni hatalmát jelképezi, mert mint az Ő Édesanyja, közvetítő vagyok köztetek és Fiam közt. Én kaptam azt a feladatot, hogy legyőzzem a Sátánt és az ő egész hatalmas gonosz seregét. Ezzel a kulccsal ki tudom nyitni és be tudom zárni a mélység kapuját. A lánc, amellyel a Sárkányt meg kell bilincselni, a Velem és Általam végzett imából alakul. Ez a rózsafüzér imádsága. Egy láncnak az a rendeltetése, először, hogy csökkentse a működést, majd az, hogy fogságba vesse és végül lehetetlenné tegye minden tevékenységét annak, akit megkötöztek vele. A Rózsafüzér láncának az a feladata mindenekelőtt, hogy csökkentse Ellenfelem működését. Minden Velem mondott Rózsafüzérnek az a hatása, hogy gyöngítse a Gonosz működését, hogy kivonja a lelkeket az ő rosszindulatú hatása alól és hogy nagyobb terjeszkedési erőt biztosítson a jónak sok gyermekem életében. A rózsafüzér láncának megvan az a hatása is, hogy rabul ejti a Sátánt, vagyis hatástalanná teszi működését, s csökkenti és egyre jobban gyöngíti ördögi hatalmának erejét. Ezért minden jól imádkozott rózsafüzér kemény csapást jelent a gonoszság hatalmára, valójában uralmának egy része dől vele össze. A Rózsafüzér lánca végül is eléri azt az eredményt, hogy teljesen harcképtelenné teszi a Sátánt! Nagy hatalma így omlik majd össze. Az összes gonosz lelkek a tűzzel és kénkővel teli tóba kerülnek, és az ajtót Én zárom be Krisztus hatalmának kulcsával, és így nem jöhetnek ki többé onnan a világba, hogy ártsanak a lelkeknek. Megértitek most már szeretett fiaim, hogy ezekben az utolsó időkben, midőn a harc folyik köztem, a Napba öltözött Asszony és a nagy Sárkány közt, miért kérem, hogy növeljétek mindenütt az imacönákulumok számát a szent rózsafüzér imádkozásával, a szavaimon való elmélkedéssel, és hogy miért kérem, hogy szenteljétek magatokat Szeplőtelen Szívemnek. Ezekkel az eszközökkel lehetőséget adtok égi Édesanyátoknak, hogy megkötözze a Sátánt, hogy így eleget tehessen küldetésének és széttiporja a fejét, vagyis örökre legyőzze és bezárja őt a tűzzel és kénkővel égő mélységbe. A Rózsafüzér alázatos és törékeny lánca alkotja azt az erős láncot, amellyel mozgásképtelenné teszem a világ sötét uralkodóját, Isten és az Ő szolgáinak ellenségét. Így a Sátán kevélységét még egyszer a kicsinyek, az alázatosak és a szegények hatalma fogja legyőzni! Midőn a mai napon bejelentem nektek, hogy közeli az Én nagy győzelmem, ami elvezet benneteket a biztos győzelemhez, anyai jelenlétem vigasztalásával megajándékozlak és megáldalak benneteket”.
1992. december 8.
Kincseikkel és értékeikkel neki adóznak a nemzetek. Kapuit nem zárják be soha, hiszen nincs is ott éjszaka. De nem léphet be oda tisztátalan, szentségtörő és hazug, csak az, aki föl van jegyezve a Bárány életkönyvébe." Végül a Szent Városnak kell befogadnia a megváltott és üdvözült emberiséget, miután a tisztulás, a nagy szorongattatás és a borzasztó büntetés által teljesen megszabadult a Sátán rabszolgaságától, a bűntől és a gonoszságtól. Ezekben az utolsó időkben a Sátán és az összes gonosz szellemek hatalmas serege elleni harc egyre keményebb és véresebb lesz, mert az ő jármának egyetemes hatalma alatt éltek. Akkor megértitek, mennyire az Én feladatomhoz, a Napba öltözött Asszony feladatához, a Sátán legyőzőjéhez tartozik az, hogy megkötözzem a Sárkányt, hogy letaszítsam a tüzes pokolba, ahonnan nem lesz képes eljönni többé, hogy ártson a világban. Abban Krisztus fog uralkodni. Jézus dicsőségben jön vissza, hogy az egész teremtett világot visszavigye teljes ragyogásában az új földi paradicsom állapotába. A bűnös város ekkor már teljesen eltűnik és így az egész teremtés örömmel nyílik meg a Szent Város befogadására, az égből leszállt új Jeruzsálem befogadására, ami az Isten lakóhelye lesz az emberek között. „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt és a tenger is megszűnt. Ezután láttam, hogy a Szent Város, az új Jeruzsálem leszállt a mennyből, Istentől. Díszes volt, mint a vőlegénynek felékesített menyasszony. A trón felől harsány hangot hallottam: Nézd, az Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az Ő népe lesznek és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt”.
1992 december 31.
Az idők vége
„Hagyjátok magatokat engedékenyen vezetni, tanítani általam, szeretett gyermekeim! Az évnek ezen az utolsó éjszakáján imádságban gyűljetek össze és hallgassátok meg égi Édesanyátok szavait, aki ezeknek az utolsó időknek Próféta Asszonya. Ne a lármában és a szétszórtságban töltsétek ezeket az órákat, hanem a csendben, az összeszedettségben és a szemlélődésben. Többször is bejelentettem nektek, hogy közeledik az idők vége és Jézus dicsőségben megvalósuló eljövetele. Most abban akarlak segíteni benneteket, hogy megértsétek a Szentírásban leírt jeleket, amelyek az Ő dicsőséges, immár közelgő visszatértét jelzik. Ezek a jelek világosan előtűnnek az Evangéliumokban, Szent Péter és Pál leveleiben, amelyek ezekben az években válnak valóra.
-Az első jel a tévedések terjedése, amelyek a hit elvesztéséhez és a hittől való elpártoláshoz vezetnek. Ezeket a tévedéseket hamis tanítók terjesztik, híres teológusok, akik nem az evangélium igazságát tanítják, hanem fertőző eretnekségeket, amelyek téves és emberi észjáráson alapszanak. A tévedések tanításának révén vesztik el az igaz hitet, és terjed el mindenütt a nagy hitehagyás.
„Vigyázzatok, senki félre ne vezessen benneteket! Mert sokakat megtévesztenek.”
„Sok hamis próféta támad és sokakat megtévesztenek” (Mt 24, 5-9)
„Az Úr napja nem jön el, amíg meg nem történik a nagy hitehagyás” (Ts. 2,3)
„Hamis próféták támadnak majd köztetek, akik kárhozatos eretnekségeket terjesztenek, megváltó Urunkat megtagadják, és gyors pusztulást zúdítanak magukra. Számosan szegődnek társukul a kicsapongásban, és miattuk becsmérlik majd az igaz utat. Kapzsiságban hízelgő szavakkal ki is fosztanak majd titeket.” (Pt 2,1-3)
-A második jel a testvérgyilkos harcok és háborúk kirobbanása, melyek az erőszak és a gyűlölet elhatalmasodásához vezetnek, és egyre több szívben hűl ki a szeretet, miközben egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, mint a járványok, éhínség, árvizek és földrengések."
„Amikor majd háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüldözzetek! Ennek mind meg kell történnie. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhség, dögvész és földrengés lesz itt is, ott is. De mindez csak a gyötrelmek kezdete. A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” (Mt 24,6-12)
-A harmadik jel a véres üldözés, amit azok szenvednek el, akik hűségesek maradnak Jézushoz és Evangéliumához, és erősek maradnak a hitben. Eközben az Evangéliumot hirdetik már az egész világon.
Különösen szeretett fiaim, gondoljatok azokra a nagy üldözésekre, amelyeknek az Egyház alá lesz vetve, és az utolsó Pápák apostoli buzgalmára, főképpen az Én Pápámra: II. János Pálra, ahogyan a Föld minden nemzetének hirdeti az Evangéliumot.
„Aztán majd elfognak, üldöznek és megölnek titeket, és miattam gyűlölni fog minden nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.” (Mt 24, 9-10)
-A negyedik jel a gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. Behatol Isten szent templomába, és helyet foglal trónusán és Istenként imádtatja magát.”... és nyilvánvalónak kell lennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik és minden fölé, ami szent. Jöttét a Sátán közreműködésével mindenféle feltűnő tett, szemfényvesztő jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás...” (Tessz 2)
„Akkor majd meglátjátok a szent helyen a Dániel próféta által megjövendölt gyalázatos pusztulást, - aki olvassa, értse meg...” (Mt 24,15)
Szeretett fiaim, hogy megértsétek miben áll ez a rettenetes gyalázat, olvassátok el, mit jövendölt róla Dániel próféta.
„Eredj Dániel, mert el vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig! Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni.
Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat és felállítják a vészt hozó undokságot ezerkétszázkilencven nap lesz.
Boldog, aki bízni tud és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 12,9-12)
A szentmise, a mindennapi Áldozat, a tiszta felajánlás, amit az Úrnak ajánlanak fel mindenfelé napkelettől napnyugtáig.
A szentmiseáldozat a Kálvárián Jézus által felajánlott áldozatnak a megújítása és megjelenítése. Elfogadva a protestáns tanítást, azt mondják majd, hogy a szentmise nem áldozat, csupán a szent vacsora, vagyis annak emléke, amit Jézus az Utolsó Vacsorán végbevitt. És így eltörlik majd a szentmise gyakorlatát. A szentmiseáldozat mindennapi bemutatásának az eltörlése jelenti a gyalázatos szentségtörést, amit az Antikrisztus visz végbe, aminek három és fél év lesz kb. az időtartama, vagyis ezerkétszázkilencven nap.
-Az ötödik jelet a rendkívüli tünemények alkotják, amelyek az égbolton lesznek láthatók.
„A Nap elsötétedik, a Hold nem ad majd világosságot és a csillagok lehullanak az égről, s az ég erői megrendülnek”. (Mt 24,29)
A Fatimában utolsó megjelenésemkor végbement napcsoda azt akarja megmutatni nektek, hogy immár beléptetek abba a korszakba, amelyben ezek az események megvalósulnak, s amelyek előkészítenek benneteket Jézus dicsőségében történő visszatérésre.
„Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24, 30)
Én különösen szeretett és Szeplőtelen Szívemnek szentelt fiaim, ki akarlak oktatni benneteket e jelekkel kapcsolatba, melyeket Jézus az Ő Evangéliumában megjelölt nektek, hogy előkészítsen benneteket az idők végére, melyek napjaitokban válnak valóra.
A vége felé közelgő év és az új esztendő részét alkotják a nagy szorongattatásnak, amelynek folyamán elterjed az aposztázia, megszaporodnak a háborúk, sokhelyütt természeti katasztrófák történnek, megerősödnek az üldözések, az Evangélium eljutott immár minden néphez, rendkívüli jelek észlelhetők az égben, és egyre közeledik az Antikrisztus fellépésének ideje.
Akkor hát felszólítalak benneteket, hogy maradjatok erősek a hitben, biztosak a reményben és szívetekben égjen a szeretet! Engedjétek, hogy Én hordozzalak benneteket, és gyűljetek össze Szeplőtelen Szívem biztos menedékében, melyet Én éppen erre az időre készítettem számotokra. Velem betűzzétek ki időtöknek a jeleit, és éljetek a szív békéjében és bizalomban. Én mindig veletek vagyok, hogy elmondjam nektek, miszerint ezeknek a jeleknek a megvalósulása bizonyossággal jelzi, hogy közel van az idők vége Jézusnak dicsőségében történő visszatérésével.
„Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.” (Mt 24,32-33)
