1982. január 1.
Szűz Mária istenanyaságának ünnepe
A vigasztalás Anyja vagyok
„Istenanyaságom fényében ma éj évet kezdtek. Az Egyház ma engem mint Anyát szólít meg, és azt kéri, hogy mindenkire terjesszem ki anyai védelmemet.
Ma egyesítitek könyörgéseteket Istenhez a béke ajándékáért. És annak közbenjárása által kéritek, akit ti a Béke Királynőjének neveztek.
A béke Isten legnagyobb ajándéka, amelyet éppen karácsony napján kaptatok meg.
A gyermek Jézus, akit oly törékenynek láttok születése pillanatában Betlehemben, a béke örök királya.
„Béke” az Ő neve: ajándéka a béke, küldetése, hogy békét hozzon mindenkinek. „Dicsőség Istennek a magasságos mennyben és békesség a jóakaratú embereknek a Földön” — énekeltek az örvendező angyalok a jászol körül születése éjszakáján.
Béke Isten és az emberek között: emiatt testesült meg az Atya Igéje szűzi méhemben, született meg Betlehemben, és áldozta fel magát a Kálvárián.
Béke az emberek között: mert mindnyájan Isten gyermekei vagytok, Jézus igaz testvérei, és egymás testvérei. A béke forrása az emberek számára testvériségetek átélése. A béke ajándékát csak a szeretet útján lehet megtalálni. Az jár rajta, aki megtartja Isten törvényét és parancsolatait. Ezek tanítanak meg bennünket az Isten és a felebarát iránti szeretetre és önmagunk szeretetére, ezekre épül az igazságosságon, az igazságon és a szereteten nyugvó összhang. Mindaddig, míg el nem fogadják a béke Istenét, sőt továbbra is makacsul tagadják és visszautasítják Őt, arra sem lesznek képesek, hogy megvédjék az emberi és polgári jogok elismerésének követelményeit. Hogyha nem tisztelik az Úr törvényét, sőt egyre nyíltabban megsértik, az emberiség a zűrzavar, az igazságtalanság, az önzés és az erőszak útján halad. Ez az oka annak, hogy még soha nem fenyegette annyira az emberiséget a háború és a szenvedés, mint most. Mennyi szenvedést látok a világ minden útján elszórva az új év kezdetén! A kicsinyek szenvedését, akiknek hiányzik táplálékuk és a segítség, a magára maradt és a kiábrándult ifjúságét, azoknak az embereknek a szenvedését, akik méltóságát lábbal tiporták, akik a hatalom és az erőszak eszközeivé váltak, az asszonyokét, akik családi otthonuk széthullását siratják... Az emberiség közel áll egy újabb világháború veszélyéhez. Mily nagy az én aggodalmam amiatt, ami reátok vár, szegény gyermekeim, akiket annyira fenyeget az éhség, a háború, a gyűlölet és az erőszak! Meneküljetek ma Szeplőtelen Édesanyátok köpenye alá. Még soha nem éreztem ennyire szükségesnek, hogy fájdalmatokban vigaszt nyújtsak nektek, hogy bizalmat öntsek belétek, ha elcsüggedtek, reménységet adjak csalódásaitokban és biztonságot megpróbáltatásotokban.
1982. augusztus 13.
A negyedik fatimai jelenés évfordulója
Irgalmasságom eszközei
„Szeretett fiaim, felétek fordítom irgalmas szememet. Anyja vagyok az irgalmasságnak, a szép szeretetnek és a szent reménységnek. Szeplőtelen Szívem remeg az aggodalomtól miattatok. Mennyi veszedelem fenyeget benneteket, hány kelepcét állít nektek Ellenfelem! Uralma és diadala órájában, most sok gyermekem van abban a veszélyben, hogy örökre elvész. Figyeljétek meg, mily súlyos helyzetben vagytok ma: az emberiség fellázadt a szeretet Istene ellen és a gyűlölet, a bűn útját járja, amit követendő példaként állítanak elénk a tömegtájékoztatási eszközök. Egészségtelen és romlott környezetben éltek, és igen nehezen sikerül nektek hűségesnek maradni Isten parancsolataihoz, amelyek a szeretet útján vezetnek benneteket, segítenek elkerülni a bűnt, segítenek kegyelemben és életszentségben élni. Így egyre több olyan szegény fiam lesz, akik hagyják magukat elcsábítani a féktelen önzés, az irigység és a tisztátalanság által. Legkönnyebben a fiatalok esnek áldozatul, anélkül, hogy tehetnének róla. Nekik jutott a fájdalmas sors, hogy ezekben az években éljenek, amikor rosszabbá vált a világ, mint az özönvíz idején. Ezért érzem magam főleg fiatal gyermekeim irgalmas Édesanyjának, és elültetem életükben a bizalom és az üdvösség szavait. Megnyitom lelküket a jó iránti szomjúságra, kitárom szívüket az igaz szeretet és az ajándékozás boldogító megtapasztalására, meggyógyítom számos sebüket. Ezalatt meghívok minden jó embert, hogy segítsék őket imával, jó példával és vezekléssel. Hogyha velem szenvedtek és velem imádkoztok, szeretett fiaim, mindennap sok lelket sikerül a mennyországba vezető útra vinnetek. Legyetek ezért ti, Szeplőtelen Szívemnek szentelt papjaim, ma anyai irgalmasságom eszközei. „Hány lélek jut a pokolra, mert nincs aki imádkozzék és áldozatot hozzon értük!” - mondtam Jácintának, Ferencnek és Luciának, amikor nekik Fatimában megjelentem. Ma azt mondom: sok lelket tudtok megmenteni a pokol tüzétől és a mennyországba vezetni, hogyha mindennap velem együtt imádkoztok és feláldozzátok magatokat értük!... Ez az én megmentő irgalmas művem, és a tiétek is. Főleg ebben valósul meg Szívem diadala.”