Nagyböjt


2017. 03. 01.

Kedveseim! Megkezdődött a nagyböjti szent időszak. Az engesztelőkre komoly feladat hárul. Fogadjatok el mindent az Úr kezéből. Minden nap a Szűzanya Szeplőtelen kezei által Jézus oldalsebébe helyezzétek azokat a személyeket, akikért imádkoztok. Minden eseményt ajánljatok fel Jézusnak, és törekedjetek a jóra. Legyetek bátrak hitetek megvallásában, és erősek az elfogadásban. Ne érzékenykedjetek, és ne tulajdonítsatok jelentőséget, amikor benneteket szidnak. Inkább imádkozzatok azokért, akik rágalmaznak titeket! A rosszat jóval viszonozzátok! Tanuljátok meg az ellenségszeretet parancsát! Törekedjetek az erények megszerzésére!

2017.03.02.

Kedveseim! A lemondás kegyelmét nemcsak a nagyböjt ideje alatt gyakorolhatjuk, hanem állandóan. Úgy kell élnünk, hogy igyekezzünk lemondani dolgokról azért, hogy felajánlhassuk Istennek a lelkek megmentésére. Ha Jézus példáját követjük, akkor értelmet kap lemondásunk. Jézus értünk jött, hogy szolgáljon nekünk, és ezt a cselekedetét nekünk is azzal kell utánoznunk, hogy másokért élünk. Ugyanazt teszi a családanya, a pap, a szerzetes, és mindaz, aki lemond életéről mások javára. Ti miben tudnátok áldozatot hozni testvéreitekért?

2017. 03.03.

Testvéreim! Úgy tegyétek a jót, hogy ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. Nem kell kürtölnötök magatok előtt jótetteiteket, hiszen a Mennyei Atya látja cselekedeteiteket, és megjutalmaz érte. De ha a jutalom fejében teszitek a jót, annak nincs értéke. A meglepetést nyújtó szeretet cselekedet igen nagy kegyelem. Imádkozzatok azokért, akik nem számítanak imáitokra. Sokkal értékesebb, amikor azokért imádkoztok, akik ellenségesen viselkednek veletek. Hozzatok értük minél nagyobb áldozatot. Keressétek és találjátok meg a számotokra legmegfelelőbb lehetőséget a jótettekre.

2017. 03. 04.

Kedveseim! Arról tudják meg, hogy keresztények vagyunk, hogy szeretettel viseltetünk egymás iránt. Ha tényleg jó akarat és jó szándék vezet minket embertársaink felé, minden személyválogatás nélkül, akkor bennünk működik Isten szeretet parancsa. Nagyon nehéz minden ember felé szeretettel fordulni. Ez csak Jézussal lehetséges, ha az Ő példáját nézzük. Neki mindenkihez volt kedves szava. Csak, akik magukat igaznak tartották, azokat korholta, figyelmeztette, mert letértek a helyes útról. De Jézus azoknak is jót akart, akik elítélték és elárulták, mert minden embert meg akart menteni. Úgy szeressétek ellenségeiteket, hogy nem kívántok nekik rosszat, még akkor sem, ha nektek ártanak. Mondjatok azokra áldást, akik átkoznak titeket, akkor szívetekbe nem fog felgyülemleni a harag gerjedelme. Imádkozzatok, hogy megkapjátok a kegyelmet, és mentesek kegyetek minden gyűlölettől.

2017. 03. 05. Szentségi Jézus

Gyermekein! Szentségi Jelenlétemben szólok hozzátok, hogy felnyíljon a szemetek bűneitek felismerésére. Olyan dolgokra figyeljetek, amelyeket a Szentlélek tár fel előttetek, és amelyekre eddig nem annyira figyeltetek oda. Vannak olyan viselkedési formák, amelyek mellett könnyen el lehet menni. Pl. hogyan viselkedtek mások előtt, és mit tesztek, ha megbántanak titeket? Ha valaki egyedül él, kevésbé gondol arra, hogyan alkalmazkodjon a másikhoz, ezért sokkal nehezebb neki másokat szolgálni. Nehezebben küzd meg mások problémáival, mert neki is szüksége van meghallgatásra. Szoktatok arra gondolni, hogyan vagytok jelen az emberek között? Hogyan viselkedtek, és mit gondoltok másokról és magatokról? Mennyire ismered fel, és fogadod el mások megpróbáltatásait, vagy olyankor te is a sajátodéra gondolsz? Menyire tudsz együttműködni másokkal, amikor közösségben vagy velük? Meghallgatod őket, vagy fontos neked, hogy téged is meghallgassanak? Mennyire tudod magadat másoknak szentelni, vagy fontos, hogy rád is fordítsanak időt? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressétek a választ. Őszintén figyeljetek lelketek mozdulásaira. Fontos a helyes szemléletváltozás, hogy az eddigi bevett helytelen viselkedésformákat el tudjátok hagyni. Ha helyesen gondolkodtok önmagatokról, akkor könnyebben megtaláljátok a mások felé vezető utat. Ha bevett szokássá válik nálatok a másokért való önzetlen szolgálat, akkor fogtok teljesen megfeledkezni önmagatokról. Akkor más azt fogjátok keresni, minek örülne testvéred, és mivel tudnál neki kedveskedni. Még sok mindenre szeretném felhívni figyelmeteket, csak nyissátok meg szíveteket. Tanuljatok Tőlem, ahogy a szentek tették, hogy eljussatok Atyám dicsőségébe. Jézus

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1209-nagybojt-2017




2018.02.14.

Gyermekeim! Az idei nagyböjti szent időben kötelezzétek el magatokat a böjtre. Használjátok ki a lehetőséget, és komoly böjtöt tartsatok. Aki egészségi okokból nem tud kenyéren és vízen böjtölni, annak van számtalan más lehetőség az önmegtagadásra. Csendesedjetek el, és keressétek akaratomat életetekben! Kérjétek, hogy mutassam meg nektek Szentlelkem által bűneiteket, hogy felismerve imádkozzatok azoktól való szabadulásért. Ismerjétek fel kísértéseiteket, és parancsoljátok el azokat Szent Nevemben. Ne engedjétek, hogy visszatérjenek hozzátok, hanem győzzétek le őket Szent Vérem által. Harcoljatok szent angyalaimmal és a Szűzanyával együtt. Jézus

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1298-nagybojt

 

Előzmények: http://uzenet.csapata.hu/cikkek/urunk-jezus-krisztus-uzenete-anna-terezia-altal-66310/



Nagyböjt 2019

2019 03. 02.  Szűzanya !

Gyermekeim! Hamarosan kezdődik a nagyböjti időszak. .Arra kérlek benneteket, hozzatok még több áldozatot, mert oly nagy a baj, mindenhol, különösen a családokban. Csatlakozzatok a plébániátok rózsafüzér társulatába, és imádkozzátok Velem együtt a rózsafűzért. Így alkossatok egy hadsereget, mert csak így tudok segíteni nektek. Minden közösségi összejövetelen imádkozzatok egy tized rózsafűzért. Kezdjétek az első tizednél, és minden alkalommal egy tizeddel haladjatok tovább. Elimádkozva így a húsz tizedet, utána kezdjétek elölről. Fonódjatok körém, és bízzatok anyai szeretetemben. Minden közösséget szeretnék átkötni az én rózsafüzéremmel, hogy az egység köteléke maradjon köztetek. Megáldom szándékaitokat édesanyai szeretetemmel.

2019. 03. 06. Hamvazószerda - Jézus

Gyermekeim! Újból elérkezett a nagyböjti szent idő. Most van itt az alkalmas idő a megtérésre. Különleges lehetőség adódik számotokra, hogy éljetek kegyelmeimmel! Soha vissza nem térő alkalom legyen számotokra, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Bűnbánattal közeledjetek Hozzám, és javítsátok meg életetek minőségét. Ne a világ szelleméhez igazodjatok, hanem öltsétek fel a megigazulás vértjét! A Lélek kardját vegyétek kezetekbe, hogy Igémmel válaszoljatok a kísértések idején. Az Én békém saruja legyen lábatokon, hogy odébb álljatok, amikor méltatlan dolgok közelítenek felétek. Az üdvösség sisakja védje fejeteket, a gonosz gondolatok ellen! Teljes lelki páncélzatba öltözzetek fel, mert csak így tudlak megvédeni benneteket a sátáni haderőktől! Ne féljetek, mert Szent Vérem pajzsa megoltalmazza azokat, akik kérik Tőlem!

2019 03. 07.   Gecmáni órák - Jézus

Gyermekeim! A nagyböjti virrasztás alatt, elmélkedjetek a keresztút stációin. Valóságosan kövessetek keresztutamon, hogy megkaphassátok azokat a kegyelmeket, amelyeket elkészítettem nektek. Közben gondoljatok saját életutatok állomásaira, és hasonlítsátok össze az Én szenvedéseimmel. Adjátok át Nekem, hogy megtisztítsam, és meggyógyítsam sebeiteket saját Véremmel. Mielőtt vállamra vettem keresztemet, és végigjártam keresztutamat, hatalmas megpróbáltatásnak voltam kitéve. Az utolsó vacsora után az olajfák kertjébe mentünk tanítványaimmal. Képtelenek voltak Velem virrasztani, és imádkozni, mert elnehezült a szívük. Nem voltak Velem, amikor vérrel verejtékeztem. Nem volt senki közülük, aki együtt érzett volna Velem. Inkább értetlenkedtek, amikor felébresztettem őket, hogy ne hagyjanak magamra, mert imára van szükségem. Az áruló Júdás közeledése, és a katonák csődülete szétriasztotta őket, és magamra maradtam védtelenül, kitéve a katonák durvaságának. Megkötözve elvezettek, és innentől fogva ki voltam téve a legdurvább bánásmódnak.

2019. 03. 10. Nagyböjt I. Vasárnapja - Jézus

Gyermekeim! (Lk 4, 1-13) A pusztában történt megkísértésem időszaka, komoly segítséget nyújthat azoknak, akik követnek Engem. Amikor a Szentlélekkel eltelve visszatértem a Jordán folyótól, akkor vitt el a Lélek a pusztába, ahol a sátán megkísértett. Negyven napon át böjtöltem, és imádkoztam, és amikor megéheztem megkísértett a sátán. Példát adtam nektek, hogy amikor kísértést szenvedtek, azonnal Igémmel válaszoljatok, mint ahogy Én tettem. Azért fontos, hogy ismerjétek a szentírás azon mondatait, amelyekkel visszautasíthatjátok a sátán kísértéseit, mert akkor előletek is elfut. Ha legalább a mindennapi evangéliumi részt elolvassátok, és elmélkedtek rajta, akkor hamarosan nagy készségre tesztek szert tanításomban.

2019. 04. 11. Gecemáni órák - Jézus

Gyermekeim! Tartsatok ki az éjszakai virrasztásban. Ne keressetek kibúvót, hanem kitartóan imádkozzatok! Ne úgy tegyetek, mint a tanítványok, akiknek elnehezült a szívük, és még egy órát sem tudtak Mellettem maradni. Nagyon nagy szükségem van rátok, különösen a Nagyhéten, időzzetek sokat Nálam. Fájdalmas kínhalálom emléknapján, Nagypénteken, amikor megváltásom beteljesedett, jöjjetek keresztem lábához, és legalább tíz percet időzzetek nálam, és teljes odaadással, tegyetek hitvallást arról, ami velem történt, a kereszten! Komoly átadást kérek tőletek. Megváltásunk Szent Titkát hirdessétek! Ne feledjétek, hogy „senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért!”

Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1394-nagybojt-2019



Előzmények: http://uzenet.csapata.hu/cikkek/urunk-jezus-krisztus-uzenete-anna-terezia-altal-69080/

Nagyböjt hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés
0.016 mp