„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!”(Mt. 5:48)
A TÖKÉLETESSÉG NEGYEDIK SZINTJE
A KREATIVITÁS SZINTJE
2004. július 5.
„Örvendjetek mind, akik szomjasak vagytok a tökéletességre. Mesteretek szeret titeket. Létrát adott nektek, hogy rajta felmenjetek a tökéletesség útjára. Jöjjetek mindnyájan, akik szomjasak vagytok a tökéletességre. Jöjjetek, és lépjetek fel arra a létrára, amely a tökéletesség útjára vezet. Ó mily kiváltságosok vagytok, hogy nektek adatott a tökéletességről szóló tanítás! Ó mily szerencsések vagytok, hogy megismerhetitek, amit arra rendeltek, hogy tudjatok! Áldottak vagytok.
Én vagyok testvéretek, Assisi Szent Ferenc. Azért jöttem, hogy tanítást adjak nektek a tökéletesség negyedik szintjéről, amelyet a Kreativitás Szintjének nevezek.
Ez az a szint, ahol Isten háza népének találékonysága kezdődik. Ez az a szint, ahol az emberek először döbbennek rá arra, hogy mit tehetnek Istenért. Más szavakkal mondva, ez a szint hozza napvilágra az ember talentumát, Isten háza népe között. A tökéletesség ezen szintjének egyik érdekessége, hogy ez határozza meg, amit a jövő embere tesz, vagy amilyen lesz az Istennel kapcsolatos dolgokban. Ha valaki jól munkálkodik ezen a szinten, akkor annak jövőbeni lelkisége és szellemisége ragyogni fog. Máskülönben lelki fényességét részben vagy teljesen elveszíti.
Ebből adódóan, kedves barátaim, figyeljetek hát jól. A lélek minden egyszerű szívet tanítani fog. Az én feladatom az, hogy rámutassak néhány dologra és a lélek majd a többit megteszi.
Krisztus barátai, mennyire élveztétek az eddigi tanításokat? Tudom, hogy nem tekintitek értéktelennek azokat. Rendkívüli tanítások ezek az életszentségre és a tökéletességre. A kreativitás szintje a tökéletesség harmadik szintjében gyökeredzik. Had hozzalak le titeket a természetes dolgokhoz, hogy aztán tisztán lássatok a lelki dolgokban. Miközben egy gyermek növekedik, elhagyja az egyszerű látvány szintjét, ahol csak az édesanyját ismeri. Ez a szint az első szeretet szintje, amit már ismertek. A gyermek minden vigaszt és örömet anyja karjaiban lel. Ebből a szintből növekszik a gyermek, hogy felfedezze az ő száját és nyelvével az édes ízt. Ez a fogyasztói korszak. Amit csak elér, azt a szájába teszi. Ezen a szinten minden fogyasztható. Növekszik, hogy felismerje a körülötte lévő embereket. Először a család tagjait, majd azokat, akik a világban mellette versenyeznek a korlátozott számban elérhető élelemért. Ez az önzés korszaka. A gyermek ebben a korszakában mindent megkíván és követel, amit csak meglát. Ezért elkezd kutatni a hatalom és a tekintély után, hogy egyedül őt illesse meg a nemzetek gazdagsága. Ez a szint az Erő és Hatalom szintje, amelyről már tanítást kaptatok. Ettől a kortól kezdve a gyermek felfedezi, hogy „alkoss, hogy birtokolhass”. S ekkor az utánzás elkezdődik. Az első személy, akit utánozni kezd, az édesanyja vagy az édesapja.
A fiúgyermek megtanulja, hogyan tervezzen házat fából, hogyan másszon fára, hogyan kell tanítani, és hogyan kell parancsolni. A leánygyermek megtanulja, hogyan kell főzni törött edényekkel és nyitott konzerves dobozokkal, hogyan kell gyereket nevelni játék babákkal, és hogyan kell a családban apró-cseprő dolgokat elvégezni. Ez általában kettő és öt éves koruk között történik. A figyelmes szülők mindig észreveszik gyermekük ezen korszakát, akik képességeiket meghaladó feladatokra vállalkoznak, vagy kockázatos munkát akarnak elvégezni, mely megsebesítheti őket.
Krisztus barátai, az a jó tanácsom azoknak a szülőknek, akiknek ilyen korú gyermekei vannak, hogy tanulják meg elkerülni a megdorgálást, a szemrehányást, és a rendreutasítást vagy a kemény szavakat gyermekeik felé. Amire szükségük van, az a gyengéd helyreigazítás és dicséret. A dicséret a legnagyobb dolog, amelyre szükségük van fejlődésük érdekében. Fogadjátok el őket, dicsérjétek meg, és kedvesen javítsátok ki cselekedetüket. Biztosítalak titeket, hogy örömmel fognak dolgozni és növekednek szeretetben.
Most, hogyan tudnánk ezt a tökéletesség szintjére hozni? Nincs sok különbség köztük. Isten háza népe között az emberek a tökéletesség ezen szintjén felfedezik, hogy „alkoss, hogy birtokolhass”. A lelkesedésük és buzgóságuk Isten munkája iránt ezen a szinten születik meg szívükben. A buzgóság löki őket Isten munkájának mezejére. Sokszor úgy folytathatják munkálkodásukat, hogy talán nem tudják befejezni. Néhány vezető azt hiheti róluk, hogy csak dicsekszenek, hivalkodnak és kérkednek az emberek felé. De nem, ők nem ilyenek. Őket Isten munkája iránti buzgóságuk vezérli. Esetleg láthatjátok őket tévesen tanítani vagy imádkozni, de ekkor ne fedjétek meg őket kemény szavakkal, és ne utasítsátok rendre őket, mert lerombolhatjátok Isten ajándékát bennük. Hallgassatok rám mindnyájan, ti vezetők Isten családjában, ti vagytok az édesanyjuk és édesapjuk ezeknek a gyenge lelkeknek. Fogadjátok el őket úgy, ahogyan vannak. Értékeljétek munkájukat. Dicsérjétek meg erőfeszítéseiket, és szeretettel, kíméletesen javítsátok ki hibáikat.
Értsétek meg vezetők, hogy a kemény, nyers rendreutasítás félénkké, gyávává, lustává teheti őket, valamint konokká a bűnben és gyűlöletet kelthet szívükben. Mindig dicsérjétek, és szeretettel korrigáljátok őket. Ó vezetők, legyetek körültekintőek abban, ahogyan ezen a szinten az emberekkel éltek, mert ez a szint az utánzás szintje is. Ezen a szinten mindent utánoznak, ami csak felkelti az ő érdeklődésüket. Ha helytelenül viselkedtek, akkor bűnösek lehettek botrányokozásban.
Végezetül Isten kedves barátai, ezen a szinten, amint látjátok, sokat időzöm, hogy tanácsokat adjak vezetőiteknek. Azért, mert a ti növekedésetek az ő kezükben van. De nektek még mindig megvan a saját akaratotok, hogy megbirkózzatok minden helyzettel, és azzá legyetek, akik lenni akartok. Hogyan tudjátok ezt megtenni? Tanuljatok meg Jézus Krisztusra tekinteni. Ő legyen a ti Mesteretek és Megváltótok! Minden dologban utánozzátok Őt. Ne csüggedjetek el, amikor az emberek félre értenek titeket! Mindaz, amit szeretettel tesztek igazolt. Az, aki szereti a bűnösöket, nem azért szeret, mert nincs tisztátalanság az ő szeretetükben, hanem azért, mert a szív, amely szeret tiszta; és Isten a Szeretet. Ne legyetek túl büszkék! Tanuljatok alázatossággal! Vágyakozzatok mindig a tanulás után, és vezetőitek bölcs tanítását szeretettel fogadjátok. Legyetek engedelmesek és egyszerűek. Legyőzitek majd a világot.”
ELMÉLKEDÉS
A lelki életben az ember mindig arra törekszik, hogy bebizonyítsa, mire képes. Sokszor a közösségi összejöveteleken, imaalkalmakon is azon versenyeznek, hogy ki legyen a vezető. A kegyelem hiányát érzékelik, ha az imacsoportokban nem ők vezetnek, boldogtalannak és elégedetlennek érzik magukat. Úgy tekintenek magukra, mintha aznap nem részesültek volna áldásban, vagy nem lennének kiváltságos helyzetben. Ha hosszú ideig mellőzik őket, úgy kezdenek magukra tekinteni, mintha méltatlan szolgák lennének. Értéktelenségük oka minden bizonnyal az, hogy nem veszik őket észre. Szívük mélyén féltékenység alakul ki azokra, akik kedvezményezett helyzetben vannak.
Ennek a korszaknak azonban van egy vitathatatlan előnye. Ezek az emberek fáradhatatlanul dolgoznak az Úr szőlőjében. Csak munkálkodnak, de nem panaszkodnak. Még a legfárasztóbb munkákat is mosollyal az arcukon végzik el. Ha egy közösségnek vannak ilyen tagjai, akkor ők megkönnyítik és érdekessé teszik a térítő, igehirdető munkákat. Éppen ezért lelki vezetőiknek, közösség vezetőknek nagy odafigyeléssel kell gondoskodniuk lelki fejlődésükről. Dicsérjék meg, s értékeljék erőfeszítéseiket, s hibáikat, tévedéseiket szeretettel javítsák ki.
Mindazoknak, akik ezen a szinten állnak, meg kell tanulniuk alázatosnak lenni, ahhoz, hogy képesek legyenek a lelki növekedésre. Meg kell tanulniuk elfogadni, ha munkálkodásukban helyreigazítják őket. Csak azért, mert képesek valamit megtenni, még nem biztos, hogy teljesen értik és ismerik is azt. Úgy tartja a mondás, hogy a bölcsesség a korral jár. Fogadjátok el, hogy gyakran az idősebbek óvatossága nem gyengeség, hanem bölcsesség. Engedjétek, hogy a lélek vezérelje tetteiteket. Soha ne álljatok ellent a Szentlélek lelketekben megnyilvánuló indíttatásainak. Mindig és mindenhol engedelmeskedjetek neki.
Krisztus:
„Gyermekeim, építeni mindig nehezebb, mint rombolni. Tartsátok szilárdan, amitek van és védelmezzétek azokat, amik nektek adattak. Dolgozzatok mindig keményen, hogy megsürgessétek Isten Országának eljövetelét a földön. Bátorítsatok több munkást az én mezőmben, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Imádkozzatok, és kérjétek Isten segítségét, mert nélkülem semmit sem tehettek. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki meghív titeket arra, hogy növekedjetek szeretetben. Így hát megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.”
IMA:
Ó isteni lélek, a Mennyei Atya Lelke, gerjessz szívemben buzgóságot ügyeidért való munkálkodásra. Távolítsd el belőlem a lelki tévedést és sötétséget. Tégy engem a megújulás eszközévé műveidben, s ne engedd, hogy valaha is beleunjak vagy belefáradjak ebbe a feladatba. Ismertesd meg velem mindig a Te utadat! Ámen
A TÖKÉLETESSÉG ÖTÖDIK SZINTJE
AZ ÉBERSÉG ÉS A TUDATOSSÁG SZINTJE
2004. július 6.
„Boldog vagyok, hogy július havában hozzátok küldtek engem. Én vagyok Brigitta az Élő Isten szolgája. Barátaim, Jézus szeret titeket, mindig rátok gondol. Szemeit mindig azokon tartja, akiket Vére árán megváltott. Engedjétek, hogy megtaláljon titeket. Vigasztaljátok és szeressétek Őt.
Krisztus barátai, mily szerencsések vagytok, hogy megláthatjátok azokat a gyönyörű tanításokat, amelyeket a Menny nektek ad. Jézus kiveti rátok hálóját, hogy kifoghassa szereteteteket. Nagy szentekké akar tenni titeket. Ó engedjétek, hogy megragadjon most titeket! Engedjétek, hogy kifogjon titeket, amíg ifjak vagytok. Ifjúnak lenni annyit tesz, mint ifjú szeretőnek lenni, ami a szeretet érintetlen szívét jelenti. Szüksége van rátok most! Szüksége van a szeretetetekre!
Ma azért jöttem, hogy leckét adjak nektek a tökéletesség ötödik szintjéről. Ez az Éberség és Tudatosság szintje. Ez a spiritualitás legkritikusabb szintje. Mindazok, akik túlélik ezt a szintet, meglátják, hogy a gyermek eléri a gondolkodás és az érvelés korszakát. Bármilyen bűnt is kövesen el, azzal neki kell elszámolnia.
Világosság gyermekei, figyeljetek és tanuljatok. Az Isten mindig engedélyt ad gyermekeinek, hogy átmenjenek ezen a szinten. Ő az, aki visszavonja oltalmazó kegyelmét és megengedi, hogy próbára tegyenek a bűnös világ hullámai. Meg akarja határozni szereteteteket azáltal, hogy felnyitja szemeteket arra, amiből legtöbbetek van, hogy szeressétek Őt. Ezen a szinten mindig megismerteti barátaival a múltat és bemutatja nekik a jövő nehézségeit és akadályait. Ezt azért teszi, hogy megmentsen titeket önmagatoktól.
Tudnotok kell, ha hatalmába kerít titeket, és erőt vesz rajtatok a szégyen múltatok miatt, akkor nélkülözni fogjátok Krisztusotokat. Ha most, amikor magatokat bölcsnek hiszitek, tartalékolni kezditek erőtöket, és visszavesztek áldozathozatalaitokból, akkor idővel egyre gyengébbek, és gyengébbek lesztek, és amit meg akartok takarítani, az haszontalan dolgokra vész el, s hiábavalóságoknak áldoztok.
Ahhoz, hogy legyőzzétek ezt a korszakot, ne bánjátok meg a múlt egyetlen áldozathozatalát sem, mert azokat mind elfogadta Isten. Egyetlen jövőbeli Istennek nyújtott áldozat sem nagyobb azoknál. S valóban, azok az áldozatok az oszlopok, melyek erőt adnak, és életben tartanak titeket a szeles és esős napokban. Ne csökkentsétek az Istennek nyújtott áldozataitok számát. Találjatok rá időt és alkalmat, hogy megtegyétek azokat, miközben hiteteket szilárdan őrzitek. Ne próbáljátok megmenteni életeteket! Engedjétek meg Istennek, hogy Ő tegye meg azt nektek! Ne növekedjetek büszkeségben és gőgösségben, mert mindaz, aki öntelt soha nem jut tovább erről a szintről. Biztosan el fognak bukni, mert semmit nem tanultak. Könyörgöm hozzátok, keressétek Isten szeretetét. Tanuljatok sokat Róla ezen a szinten. Fedjetek be mindent imával! Krisztus mindig a segítségetekre siet majd. Ő áldjon meg titeket, s én távozom tőletek.”
ELMÉLKEDÉS
Jel.2:2-4: 2Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket. 3Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. 4De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél.
Elfelejtettétek az első szeretetetek örömét és békéjét? Elfelejtkeztetek a mennyország szándékáról? „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.”
Ennek a szintnek nagy előnye számunkra, hogy lehetőséget biztosít nekünk, hogy felismerjük hová fektettük le hitünk alapját. Azok, akik ezt az alapot csodákra fektették le, többé már nem látnak csodát. Azok, akik hitük hatalomra és tekintélyre alapozták, többé már nem bírnak jogosultsággal, sem kötelező erővel. Azok, akik lelkiségüket arra alapozták, amit önmaguk képesek véghezvinni, többé nem rendelkeznek már azzal az erővel, ami a munkálkodáshoz szükséges. Úgy tűnhet, mintha Isten visszavonta volna mindazt a kegyelmeit, amely a munkát könnyűvé, s a hűséget és az odaadást édessé tehetné.
„Őrizzétek meg a rátok bízott kincset”, a hivatásotokért érzett lelkesedést, a küldetésetek iránti buzgalmat, az ima iránt érzett szeretetet, amelyet megéreztetek, mikor először ajánlottátok magatokat Isten szolgálatára. Vessétek ki magatokból a hiábavaló gondolatokat, amelyek a múlt erőfeszítéseire emlékeztetnek titeket, különben elnyel titeket a múlt dicsősége. Amilyenek most (a jelenben) vagytok, olyan vagytok az Isten színe előtt is, vagyis nem a múlt, hanem a jelen emberei vagytok.
Minden szenvedés, amely izzásban tartja a lángot ezen a szinten, előbb vagy utóbb elvezet egy mélyebb találkozásra Krisztus szeretetével. Ez a szint nem minden esetben nyúlik hosszúra. Ahogy Szent Brigitta is mondta, Krisztus hamar a segítségükre siet azoknak, akik életben tartották az első szeretetüket. Értük jön, eljegyzi magéval őket, s kegyelmének magasabb fokára viszi el őket.
Krisztus:
„Gyermekeim, soha nem hagyok el senkit, aki ezen a szinten van, habár megengedem, hogy próbára tétessék azért, hogy megerősödjön. Gyermekeim, azt akarom, hogy ismerjetek, és tudjátok, ki vagyok. Tudjátok meg, hogy én vagyok a Keresztre Feszített Szeretet. Jöjjetek, és menjünk együtt, kövessetek engem a szeretet palotájába. Ott megmutatom nektek, hogy ki vagyok. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen”
IMA:
Irgalmas Istenem, ne hagyj engem árván a siralom völgyében. Esdeklem hozzád, Krisztus kínszenvedéseinek érdemeire hivatkozva a szegény bűnösök megtéréséért, de különösen a saját megtérésemért. Vonzd magadhoz lelkem minden erejét! Lobbantsd lángra szívem a Te szereteted legtisztább és leghevesebben izzó ajándékával. Tartsd meg ennek a tűznek lángjait mindaddig, míg Szereteted teljesen el nem emészt! Atyám, ezt a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében kérem tőled! Ámen
A TÖKÉLETESSÉG HATODIK SZINTJE
A SZERETET IGAZ BARÁTAINAK SZINTJE
2004. július 7.
„Az Úr áldása legyen veletek, szeretete növekedjen bennetek, hogy képesek legyetek Őt viszont szeretni. Nővéretek vagyok, Teréz, akit ti a gyermek Jézusról neveztek. Örömteli ez a nap, mert Jézus elküldött hozzátok, hogy tanítást adjak nektek, a tökéletesség hatodik szintjéről, melyet én a Szeretet Igaz Barátainak szintjének nevezek. A Szeretet igaz barátai azok, akik már megízlelték a Szeretet szeretetének édes kelyhét. Megpillantották már Krisztus valódi személyét, és még mindig arra vágyakoznak, hogy az igaz Szeretet barátai legyenek.
Krisztusban kedves barátaim! Krisztus akkor választott ki engem, amikor még semmit sem tudtam. Az Ő szeretete gondomat viselte bűnös voltom ellenére. Fiatal koromban kézen fogott, és amikor segítségre szorultam, úgy bánt velem, mint egy édesanya. Gondoskodott rólam és megerősített engem. Amikor semmi mást nem tudtam, csak enni, Ő táplált engem. Gyámoltalan napjaimban, amikor még mindig nem tudtam mást, csak mindent magaménak akartam tudni, Ő megóvott és oktatott engem. Krisztus szeretete mindig beárnyékolt, noha én nem ismertem Őt.
Isten gyermekei, ugyanígy történnek mindezek a dolgok azokkal, akik a tökéletesség szintjeit járják végig. Isten szerető gondoskodása, amely megnyilvánul a tökéletesség eddigi szintjein, nem engedi meg, hogy Krisztus igaz természetét megláthassátok. Ezen szint előtt, az egyetlen dolog, amit biztosan tudtok, hogy mik a materiális szükségleteitek, és csak az üres erőt, hatalmat ismeritek és az értéktelen csodákat. Krisztus mindig kielégíti szükségleteiteket azért, hogy az Ő szeretetéhez közelebb vonzzon titeket.
Emlékezzetek az első szintre, az első szeretet szintjére. Gondoljatok a második, vagyis a csodák korszakára, a harmadik, vagyis a hatalom és a tekintély szintjére, a negyedik kreativitás szintjére, s végül a kritikus éberség korszakára. Mindezeken a szinteken a testi szükségleteitek szemével látjátok Istent. Az ember nem képes a materialista dolgokon túlra tekinteni. Nem tudják, hogy léteznek értékek azon túl is, amit szemükkel látnak.
Az ötödik szinten az Isten megengedi az embernek, hogy megtapasztalja az első megdöbbenést. Megengedi, hogy felfedezze az ember saját életútjának jelen állapotát. Ezen a szinten az emberek megbánják az elmúlt évek hibás tetteit és beismerik annak bűneit. Az utazás (a tökéletességre vezető út szintjein való feljebbjutás) ezen a szinten lehetetlennek tűnik. Isten az, aki megengedi az embernek, hogy mindezeket a dolgokat lássa, hogy megmentse őket saját maguktól.
Krisztus barátai! Láthatjátok, hogy ezen a szinten Jézus gyorsan a segítségére siet barátainak, hogy megmentse őket, és elvigye őket Isten szeretetének jelenlétébe. Érdekes dolgok történnek, mivel Jézus bezárja az ajtót az értéktelen és földi csodák előtt, de megnyitja a mennyei csodák és értékek előtt. A szeretetnek ezen a fokán Jézus felfedi az Ő igaz, valódi természetét. Jézus mint a Szeretet nyilatkoztatja ki önmagát barátainak, s felfedi hogy a Szeretet Kereszt, és a Kereszt megváltás és üdvösség.
Sokan Isten gyermekei közül harcolni kezdenek Vele a Szeretet ezen fokán. Néhányan betörik az ajtót és visszafutnak a haszontalan dolgok világába. Mások azonban még mindig követik Krisztust és megízlelik az Ő szeretetét. Mindazok, akik követik Krisztust és belépnek a tökéletesség hatodik szintjére, felfedezik a szeretet édességét és az igát, melyet a szeretet helyezett a vállukra, könnyű elviselniük.
Isten gyermekei! Ez az a szint, ahol elérhető a tökéletes szeretet. Amikor azt mondom, hogy tökéletes szeretet, úgy értem, hogy a szeretet, amely nem ragaszkodik a saját önelégültségéhez. Az első szeretetben az ember ahhoz a szeretethez ragaszkodik, amit viszonzásul kap attól, akit szeret, de ebben a tökéletes szeretetben az ember arra gondol, hogy mit ajánljon fel annak, akit szeret. Az első szeretet leginkább az anyai szeretethez hasonlít, amely megtanít arra, hogyan szeressünk, de a tökéletes szeretetben az ember Krisztusra tekint, és Ő a szeretet egyetlen igaz példaképe, aki megtanít arra, hogy valójában hogyan szeressünk.
Nekik ezen a szinten Krisztus feltárja, hogy a szeretet öröme az áldozatból fakad. Megtanítja nekik, hogyan szeressék azokat, akik keresztre feszítik a Szeretetet. Akik növekedni akarnak hitben ennek követését könnyűnek találják. S valóban, ez az a pont, ahol elkezdődik a tökéletességre vezető utazás, és mostantól kezdve minden, amit tesznek, sokszoros kegyelemmel válik áldottá. Most hát távozom tőletek, ezzel a kis tudással magatokra hagylak, később majd sokkal többet fogtok tudni.”
ELMÉLKEDÉS
Ezen a szinten, mikor több áldozathozatalt vállalunk, az Isten elülteti az ember lelkében az isteni szeretet kegyes fáját. Ez a misztikus fa, ahogyan a többi fa is teszi, növekszik gyökérzetével, törzsével, ágazatával, leveleivel, virágaival és gyümölcseivel.
A fa gyökérzete: azok erények, melyeket a szeretet maga szerez meg, s kilenc ilyen legfőbb erényből áll.
- valódi bűnbánat és a szentségek gyakori vétele
- a parancsok és szabályok betartásának kegyelme
- Istenfélelem kegyelme
- az önmegtartóztatás kegyelme
- az elcsendesedés és a bűnre vezető alkalmak elkerülésének kegyelme
- az elmélkedés kegyelme
- alázatosság kegyelme
- engedelmesség kegyelme
- felebarátaink szeretetének kegyelme
A fa törzse: a minket körülölelő isteni Akarat kegyelme.
Az ágazat: az élő hit kegyelme, mellyel az ember anélkül képes belenézni az Igazság Napjába, hogy az elvakítaná; valamint az isteni védelembe vetett hit, mellyel még a hányattatások közepén sem csügged el. A buzgó vágy és a szilárd elhatározás, valamint egyéb belső megnyilvánulások kegyelme, amely folyamatosan az igaz szeretet elérésé felé vezérel. S végül az állhatatosság kegyelme a fa alá ültetve található.
A levelek: ingyen kapott új kegyelmek, úgymint a belső édesség és öröm, a lelki boldogság, a gyengédség, vagy a könnyek, elragadtatás, extázis. A levelek a fa díszei, és segítenek megérlelni a gyümölcsöket.
A virágok: a dolgos és hősies erények, amelyeket a szerető lélek terem.
A gyümölcsök: azok a megpróbáltatások, szenvedések, üldöztetések, melyeket az ember türelemmel visel el, amikor megengedi azokat Isten az életükben, vagy amiket önként vállalnak, csakhogy jobban szolgálhassák Őt, vagy követhessék Jézus Krisztust az ő szenvedésében is.
Ez a Szeretet Igaz Barátainak szintje. Itt kezdődik a szeretet szent jegyessége, az emberi lélek jegyessége, mély egyesülése az Istennel. „A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon! 9Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. 10Aztán köszön, s így szól szerelmesem: 10Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! 11Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. 12A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. 13Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! 14Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.”(Ének2.8-14)
Krisztus:
„Én vagyok az igaz Szeretet. Bárki, aki követni akar, hagyjon el mindent és kövessen. Mindazok, akik szeretettel követnek engem, az Én utamat könnyűnek találják majd. Meglátják majd, hogy Én jó vagyok. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”
IMA:
Drága Megváltó Jézusom! Alázatosan könyörgök Hozzád, hogy vésd szívembe a Te keserű kínszenvedésed jegyét. Nyisd meg lelki szememet, hogy mindig a Te keresztutadat lássam. Segíts nekem, hogy az életem Golgotáját végigjárjam, egyesülve a Te szent kínszenvedéseddel. Fogadd el szerény szeretetem áldozatát, amit Neked, mint jegyesemnek adok. Jézus, Te légy az én mindenem! Ámen.
