Karácsony másnapja

Mennyei Atya: Drága gyermekem, valóban elhoztam közétek Szent Fiamat, hogy megajándékozzalak benneteket legnagyobb ajándékommal, szeretetemmel. Mindazokat a gyermekeimet megörvendeztetem, akik várva vártátok Szent Fiam érkezését. Saját kezemből szolgáltattam ki Egyszülöttemet, akit az én legszentebb leányom szült e világra nektek. Ó felfoghatatlan és csodálatos éjszaka! Mennyire vágytam arra, hogy beteljesítsem ígéretemet. Mindazoknak, akik felkészülve várták Szent Fiam ékezését megerősítettem a hit remény és szeretet ajándékával. Felerősítem bennük jelenlétemet, és felnövesztem őket arra a szeretetre, amelyet szüntelenül feléjük árasztok. Atyai szeretetemmel szeretem hűséges követőimet, és nem hagyom elveszni őket. Bízzatok bennem, és kiáradó nagylelkű szeretetemben, mert ez a szeretet burkol be benneteket még a legnagyobb megpróbáltatások idején is. Védőpalástként borítom rátok irgalmamat, mely megvédi lelketeket. Ahogy szent István diakónus első vértanút dühödt ellensége szeme láttára egészen betöltötte Szentlelkem és látta dicsőségemet és Jézust a jobbomon, úgy fogtok ti is megdicsőíteni engem és imádkozni üldözőitekért. Közel már az idő mindannak a bejteljesedésére, amiket prófétáim által közöltem veletek. Siessetek, ne késlekedjen szívetek megadni a Szent Fiamnak kijáró hódolatot! Krisztus megszületett, jöjjetek és imádjátok őt. Mária az én kedves leányom, a ti édesanyátok soha nem tapasztalt erővel küzd értetek különösen azokért, akik a ti imáitok és áldozataitok felajánlása nélkül elvesznének. Atyai szeretetemben kérlek, jöjjetek, és segítsetek neki a lelkek tömegeit megmenteni. Imádkozzátok a rózsafüzért! Kapaszkodjatok Máriába, és egy napotok se se teljen el a rózsafüzér elimádkozása nélkül. Tanítsátok meg azoknak is ezt az ájtatosságot, akik még nem ismerik! Különösen a fiatalokkal ismertessétek meg, hogy a Szűzanyába kapaszkodva megmeneküljenek az ellenség csábító és lehúzó erejétől. Virrasszatok és minél több nehézséget tapasztaltok a világban, annál erőteljesebben imádkozzatok, mert minden hozzám forduló lélek imájára oly nagyon szomjazom. Legyetek áldottak, akik meghalljátok szavamat! Állhatatosan tartsatok ki. Újszülött Szent Fiammal áldalak meg mindnyájatokat, így egyesítem szíveteket Drága Szent Fiam szívével, hogy egységben haladjatok kitűzött célotok felé. Amen.

2012. 12.26. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/egi-uezenetek/karacson-masnapja

Karácsony másnapja hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés
0.168 mp