Jézus és Mária sír. Istennek az ún. Mária-korszakra vonatkozó magánki

 

1982. Farkasfalvy Dénes. A római levél.

167.  

A világban való „rossz” – a bűn – mibennünk is megtalálja talaját, maradványait, a visszaesésre való hajlamot. Pál tehát így folytatja: „hanem alakuljatok át”. Most is, egy bűnnek hódoló világ rosszindulatával szemben, Pál a jónak, tehát a megbocsátásnak és szeretetnek önmagunkban és saját közösségünkben való megvalósítását tűzi ki célul. Ami minket a világtól elválaszt, kiemel, „jó”-vá tesz, az az Isten ingyenesen kapott és hitben elfogadott irgalma. Ha ez a hit bennünk élő, akkor a bűnei közt vergődő emberiséggel szemben nem az ítélet és bosszú, a keserűség vagy átok érzelmeit tápláljuk, hanem egyesülünk az ítéletét még halasztó és bűnbánatra alkalmat adó Isten szeretetével. A bosszúálló, rosszat rosszal viszonzó keresztény saját magával kerül szembe, amikor az ítélet kezdeményezését Isten kezéből kiragadja. „Enyém a bosszú, én majd megfizetek”, mondja az Úr. 

185

Függetlenül a külső tekintélytől, lelkiismeretben kell meggyőződnünk arról, hogy tettünk erkölcsileg nem tiltott, nem helytelen. A külső „engedély” vagy bátorítás, még hogyha törvényes egyházi tekintélytől is jön, nem helyettesítheti az egyén belső meggyőződését, amikor a lelkiismeret egy cselekedetet tilt, tehát valami okból erkölcstelennek ítél meg. Az elmúlt évtizedek nem egy példát szolgáltattak arra – gondoljunk a nürnbergi perekre a második világháború után –, hogy a bűnténnyel megvádolt személy a felsőbbség parancsára hivatkozva védte magát. Amennyiben kényszerről vagy a felsőbbség erőszakos nyomása miatt csökkent felelősségről van szó, az ilyen védekezés – bizonyos korlátok között – érvényes. Arról azonban szó sem lehet, hogy az állami vagy egyházi felsőbbség parancsa vagy engedélye helyettesíthetné a lelkiismeret ítéletét.

A külső, emberi fórum által megfogalmazott parancs tehát sosem lehet az erkölcsi cselekvés közvetlen szabálya. A tekintély és a lelkiismeret különböző síkokon mozogva határozzák meg cselekedeteink erkölcsi értékét. A közvetlen normát mindig a lelkiismeret jelenti, de pontosan lelkiismeretben vagyunk kötelezve arra, hogy a törvényes felsőbbséget elismerjük, jogos parancsaira figyeljünk, és lelkiismereti meggyőződés alapján kövessük őket. Ahol azonban a lelkiismeret tilt, ott a cselekvést fel kell függesztenünk mindaddig, amíg legalábbis gyakorlatilag biztos ítéletre nem tudunk jutni…

Jézus és Mária sír. Istennek az ún. Mária-korszakra vonatkozó magánki hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés
0.018 mp