AKI ÁRRAL SZEMBEN HALAD, CSAK AZ HALAD ELŐRE

1985. augusztus 4.
AKI ÁRRAL SZEMBEN HALAD, CSAK AZ HALAD ELŐRE
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. Ánnin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében. Dicsőség neked Urunk és Istenünk, minden szentség forrása.
Testvérem a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus szent kegyelme által szólok hozzád, és rajtam keresztül szól az Úr, mert kiárasztotta Szent Lelkét, mindenekre és ki befogadja Őt, azt elárasztja kegyelmének erejével.
Testvérem! Imádjuk az Urat. Dicsőítsük az Ő szent felségét, mert nagy dolgot cselekedett méltatlan szolgálójával, szent kegyelme kiáradása által. Leborulva imádunk Uram, mert Te valóban méltó vagy az imádásra. Te méltó vagy, hogy dicsőítsünk, mert Te megdicsőítetted az Atyát és az Atya is megdicsőített Téged, és így dicsőíted meg a tieidet magadban, hogy benned élve mi is megdicsőíthessünk Téged, Te egek Ura és Istene. Mert te vagy a méltó a dicsőségre, mert emberré lettél az emberért és meghaltál az emberrel a legkegyetlenebb halállal, és feltámadtál az Atya ál­tal az emberért, hogy úgy mint halálodnak részesei vagyunk, úgy részesei vagyunk feltámadásodnak is, mert általad jő a feltámadás. Mert legyőzted a halált érettünk, hogy szent kereszted legyen az a jel, mi az életre vezető utat mutatja nekünk, mert szereted tieidet. Arra kérünk Urunk és Istenünk, hogy add szent kegyelmedet, hogy méltók lehessünk mi is erre a végtelen szeretetre. Áraszd el szívünket, lelkünket a te szereteted melegével és gyújtsd lángra a mi szívünket is, hogy le tudja rázni magáról azokat a bilincseket, mi a test által a világhoz köti. Add meg Uram a lélek szárnyalását, hogy minden órával és minden perccel csak feléd haladhasson a lélek, mert a test, ami lehúz, a lélek, ami felemel.
Szent vonzásod segítsen bennünket mindig előbbre és előbbre, legyen a test ura a lélek, mi Ura és Istene felé vonzódik. Te édes Istenünk, Jézus Krisztus! Te példát mutattál nekünk, szent kereszted és szenvedésed árán. Te utat mutattál nekünk, hogy mi is vállaljuk a keresztet, mert Téged csak kereszttel vállunkon követhetünk. Mert mint Reád, te Isteni Bárány, keresztet rakott a világ, úgy aki Téged követ, az mind megterheltetik a világ által. Téged nem könnyű léptekkel lehet követni, mint ahogy a szent keresztutadon minden lépésért meg kellett szenvedned, úgy a mi lépteink is feléd külön-külön egy győzelem, mit a gonosszal meg kell vívni, a te szent kegyelmed erejével. Mert nem hagyod magára a tieidet, és így rádöbben a lélek, hogy te édes Jézusunk mennyire szeretsz a szenvedésben, hogy lelkünk ezáltal is hasonlóvá váljék hozzád, hogy csiszolódjon, hogy fényesedjen. De te mellettünk vagy és szent kegyelmed ereje segít és minél felszabadultabb a lélek, úgy lesz igája könnyű és édes, még a világ sem árthat neki.
Uram, Jézus Krisztus! – engedj betekintenünk a te bölcsességedbe, amennyire nekünk ez lehetséges, hogy tisztán láthassunk. Tisztítsd meg belső látásunkat, oszlasd el a lelki szemeink elől a ködöt, mivel gyarlóságaink vesznek körül, hiszen te vagy a mi napunk, mert te vagy a igazság és az élet. Mert te vagy a kapu, amin keresztül léphetünk be az
Életbe. Mert mi is azt mondjuk Neked, mint szent apostolod mondott: “Kihez menjünk Uram, hisz az Örökélet igéi nálad vannak!” Ezért imádunk és dicsőítünk és magasztalunk téged, magadnál sokszorta jobban szerettél bennünket. Arra kérünk, hogy ez a szeretet töltse be a mi lelkünket, hogy minél jobban szeressünk Téged, em­bertársainkon keresztül is.
Kérem a szeplőtelenül fogantatott Szent Szüzet a te Anyádat és a mi Anyánkat, hogy tanítson meg bennünket úgy szeretni, mint ő szeretett, úgy hinni, mint ő hitt, és úgy remélni, mint ő remélt. Hogy legyen gondviselő anyánk a nehéz úton, legyen közbenjárónk, legyen a patrónánk. Amen.
Testvérem! Törekedj mindig tökéletesebbé válni. Ne elégedj meg soha azzal ami van, hanem mindig többre vágyj, mert aki megáll, az bizonyos mértékig feladja a küzdel­met. Mert aki árral szemben halad, csak az halad előre, aki minden percben erejét meg­feszítve ellenszegül a sodrásnak. Ha megáll, azonnal az ár sokszorozott erővel hat rá és visszazuhan. Mert minél feljebb ér a lélek, a gonosz annál nagyobb erővel húzza vissza /erőszakosan/ és ha te nem vagy erőszakosabb Krisztusért, elvesztél. Mint már mondottam, ezért mondotta az Úr, az Isten:
“A MENNYEK ORSZÁGA AZ ERŐSZAKOSAKÉ”
És kérdd állandó jelleggel Istened kegyelmi erejét, mert csak ő általa, ő vele és ő benne érkezel el az életre. Ezért hagyatkozzatok teljesen Krisztusra, mert aki reá hagyatkozik, az feltétel nélküli hittel és bizalommal van Ura és Istene iránt.
Milyen szépen és tökéletesen fejezitek ki ti emberek: “Kinek Isten a barátja, könnyen üdvözül.” Mert a ti Uratok és Istenetek, nemcsak uratok, hanem atyátok, barátotok, ki végtelen és teljes szeretettel szeret benneteket. Az az akarata, hogy üdvözüljetek, hogy ahol lakozik, ott lakozzatok ti is. De ehhez a krisztusi úton kell végigmenni, ahol az isteni szeretet a bűnbánat szentsége által felmérhetetlen segítséget és ajándékot adott, mit a ti Uratok kínszenvedése és halála árán vásárolt meg – és dicsőséges feltáma­dásával – osztott ki nektek.
Testvérem, most búcsúzom és azt mondom, a mennyei Atya szeretete, a Fiú kegyelme a Szentlélek ereje legyen veled.
A mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme kísérjen és óvjon az örök élet számára.

Ámen.

 

1994. augusztus 4

 

HISZ AZ ÉN UTAM IS ITT A FÖLDÖN A CSALÓDÁSOK ÉS SZENVEDÉSEK ÚTJA VOLT

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem az Atya, a mindenek Istene és teremtője, a fiú, a megváltó üdvözítő a lelkek megmentője, az egyedüli út, az igazság és az élet, Jézus Krisztus, a második isteni személy és Isten szent Lelkének, a Szentlélek Úristen, ki a krisztusi útra visz benneteket, ki a tisztánlátás kegyelmét adja nektek, a dicső szentháromságú egy Isten kegyelméből, Ámen.

 

Imádkozzunk testvérem! Mennyei Atyánk, küld el szívünkbe az Igazság lelkét, hogy ami a te szent akaratod, azt felismerjük. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, adj böl­csességet, hogy döntéseink tiszták és igazságosak legyenek, hogy azt az utat, mit nekünk rendeltél, végigjárjuk a te szent akaratod szerint, hogy szent Fiad, Jézus Krisztus kiömlött szentséges vére részünkre ne legyen hiábavaló.

Adj, ó mennyei Atyám világosságot a szívbe, szent Lelked erejével és adj erőt, hogy a megharcolt élet után szent Fiadhoz érjünk, hogy elvihessen hozzád, hogy bemutat­hasson benneteket mint övéit, kiömlött szent vére által, mert megfürdette lelketeket ebben a szentséges szent vérben, hogy lelketek még a hónál is fehérebb legyen. Ámen.

 

Testvérem! Azt üzeni az Úr, szent Lelke által testvérednek és az én testvéremnek: Imádkozzon és kérje Isten szent Lelke kegyelmének erejét, az ő ajándékát, a tisztán­látás kegyelmét és betölti lelkét az ő fénye és feleletet kap. De ne féljen, Isten szent Lelke vele van, számon tartja a jó Pásztor; Jézus Krisztus az ő juhai között. Kövesse őt azon az úton, mit szent keresztje jelez. Mit Ura és Istene járhatóvá tett a számára.

Azt üzeni az Úr: Krisztus egyháza a földön, a küzdő egyház. Hatalma van a bűnök bocsánatára és a kötések oldására. Imádkozzál és dolgozzál, és a testet munkával a lelket imával foglald le. Gyónd és bánd meg botlásaidat. Keress egy olyan nekem szentelt papot, ki lélekben is nekem szolgál. Táplálkozz a mennyei kenyérrel.. ki a mennyből szállott alá. “MERT AZ EN TESTEM VALÓBAN ÉTEL, AZ ÉN VÉREM VALÓBAN ITAL. ” És megtalálod azt a békét, amit a kereszten függő szeretet adhat, amit a világ soha.

 

Ne félj a küzdelemtől, hisz az én utam is a földön a csalódások és a szenvedések útja volt. Vedd fel minden nap keresztedet, kövess engem, mert én hű és igaz vagyok. Bennem ki bízik, bennem még nem csalatkozott. Bízzál bennem gyermekem, mert gondom a te gondod. Minden úgy fog történni, mi lelked üdvét szolgálja. Én melletted leszek a nehéz úton és utad végén kitárul előtted az ajtó és előtted áll az igaz, a hűséges, ki szeretete nagyságát és mérhetetlenségét a kereszten – kézzelfoghatóan és szemmel láthatóan – bemutatta a világnak. Ki nem szóval, hanem kínok között szeretett téged. Ki várja jöttödet, mintha te volnál az egyetlen egy.

 

“MERT A KERESZTFÁN IS ÚGY HALTAM ÉS ÚGY SZENVEDTEM ÉRTETEK KÜLÖN-KÜLÖN AZ EGYETLEN EGYÉRT.”

 

Ne félj gyermekem! Én letörölök szemedről minden könnyet, ha ezt te is úgy akarod. “Mert mint a koldus kérem, hogy engedd, hogy üdvözítselek. ” Ámen.

 

Testvérem és testvéreim! Mint már annyiszor figyelmeztettelek benneteket az éber­égre, a lelki készenlétre, mert a gonosz tombol, örömmámorban ünnepli győzelmét a világ felett. Mert nagyon nagy a farkas csorda és kicsi a nyáj. Mert a szelíd bárányok szétszóródnak a farkasok között. Hisz mondotta Uratok apostolainak: “MINT BÁRÁNYOKAT KÜLDELEK A FARKASOK KÖZÉ.” Tartsatok össze testvéreim, erősítsétek egymást. Éljetek Krisztus jelenlevésében, mert bármilyen erősnek érzi is magát a gonosz, a kegyelem erejét felül nem múlhatja, mert imáitok megsokszorozza, mert Atyám kezéből senki el nem ragadhat benneteket. Ha ezt akarjátok.

Röpke az élet itt a földön. Végtelen az örökélet. Érdemes testvéreim végigküzdeni ezt a sóhajtásnyi életet azért, hogy talentumaitokat gyarapítsátok arra az időre, mikor hív az Úr, az élet Ura. Ne kelljen szégyenkezni mulasztásaitok miatt. Mert számon kérik tőletek! Mert ami a földé, az földé marad, a hamis kincsek, a világ káprázata elmarad. Csak lelki értékeiteket viszitek magatokkal és kérjétek Uratokat, hogy igazságát irgal­mán és szeretetén keresztül mérje nektek.

 

De ne féljetek kicsi báránykák! Tudja a ti Uratok, honnan tértetek meg és szeretete nem ismer határt. Mert üdvösségre teremtett benneteket az Úr, nem pedig kárhozatra. Csak kövessétek a jó pásztort és üdvösségetek Jézus Krisztusban lesz. Ámen.

 

Tartsatok ki testvéreim, mert a nap nyugovóra tér.

 

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg benneteket az örök Atya, ki annyira szeretett benneteket, hogy egyszülött Fiát adta értetek. A Fiú, Jézus Krisztus, ki felvitte bűneiteket a keresztfára, hogy lelketeket tisztára mossa szent vérével a bűnbánat szentsége által. A szentlélek Úristen, ki Krisztushoz vezet, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária, ki értetek járta a borzalmak útját, a keresztutat, hol üdvüsségetek fakad. Szent Mihály főangyal védelmezzen benneteket, kis báránykák a tövisek és a farkasok között. Isten minden angyalai és szentjei imádkozzanak értetek.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom értetek és veletek. Ámen. Ármin.

 

1998. augusztus 4.

 

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek testvérem és testvéreim Krisztusban az örök Atya szeretetével, a mindenség Ura és Istene és mégis a ti mennyei Atyátok, az Ő szent Fia; Jézus Krisztus, megváltó Üdvözítőtök, az Atya egyszülöttje, ki lehetővé tette azt, mi embernek lehetetlen. Mert mint mondotta: „Embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” Nem mérlegelve azt, hogy ezért milyen árat kell fizetnie. A Szentlélek Úristen pedig szétosztja köztetek kegyelmi ajándékait, kinek kinek tetszése és akarata szerint. Köszöntelek testvérem és testvéreim, a szentháromságú egy igaz Isten kegyelmével, a Szentlélek kiáradása által, Ámen.

Imádkozzunk testvérem és testvéreim, kik Krisztuséi vagytok. Imádunk mennyei édes Atyánk, mindenható örök Isten! Leborulva imádunk, áldunk és magaszalunk szent fiad által, hisz mondotta a kereszthordozó megváltó Istenünk; „Aki szeret engem, azt szereti az én Atyám is.” Megköszönjük atyai jóságos szeretetedet, irgalmadat, mert a bűnbánó embert nem taszítod el magadtól, hanem atyai szereteteddel várod őket, a megtérő bűnösnek nem rovod fel vétkeit. Mennyei Atyánk! Fogadd el a tieid imáját, kik kitartanak melletted mindvégig. Áldozataikat, imájukat küzdelmüket fordítsd a bűnös világ megtérésére, a gonosz bukására, mert a gonosz, a sátán szedi áldozatait, tombol diadal-mámorában. Parancsolj álljt, és taszítsd le trónjáról, és küldd el angyalaidat az emberek segítésére. Adj jó pásztorokat, hogy szétválasszák a bárányokat a báránybőrbe bújt farkasok közül. Sokszorozd meg mennyei édes Atyám Szentlelked kegyelmi erejét, és bölcsességet adj az embereknek, hogy felismerjék szent Fiadban a jó Pásztort, ki életét adta juhaiért. Mert olyan ez a nemzedék, mint a pásztor nélküli nyáj. Hallgass meg minket Urunk és Istenünk, a dicső Szent-háromságban. Ámen.

 

Testvérem és testvéreim! Kik még viszitek kereszteteket hős szívvel és kitartó lélekkel Krisztus után. Kiket még nem tévesztettek meg a sátán szószólói! Mert az emberiség egyik részét, kiknek lelkét birtokába tudja venni, akaratát irányítani, rettenetes bűnökre tudja rávenni, ezek; a megszállottak.

Jézus Krisztus, Uratok és megváltó Istenetek nyilvánosan számtalan esetben űzött ki ördögöt az emberből. Hisz ti is ismeritek az újszövetségi Szentírást. Hányszor beszélt Uratok a kísértőről… A második évezred küszöbére hatalmas méreteket öltött. A sátán mint már annyiszor figyelmeztettelek benneteket, nagyon okos és intelligens, tudja és tudott előtte minden. Ő volt az, ki még mielőtt a mennyből letaszíttatott az első az angyalok között; Lucifer, mi annyit tesz mint a fény angyala. De mikor fellázadt az Atya, Ura és Istene ellen, és azt mondotta nem szolgálok, letaszíttatott az égből angyalaival együtt és hatalma negatív irányt kapott. Hisz ti is olvastátok az Újszövetségi Szent-írásban. Mikor az Úr Jézus mondotta: Láttam a sátánt, mint a villám vettetett le a földre.” Ez akkor történt, mikor a ti mennyei Atyátok elhatározta, hogy embert teremt az Ő képére és hasonlatosságára és nekik adja az országot. Ekkor hangozott el ; Nem szolgálok. Ezért gyűlöl kimondhatatlanul benneteket emberek. Hisz már megjelent az első emberpárnál és mit ígért? Ha megszegitek Isten parancsát, olyanok lesztek mint Isten maga. Megtörtént az első gyilkosság (Káin megölte Ábelt) és ez a történt időtlen idők óta. Az utolsó évszázad kétezer előtt hozta meg a rettenetes bűnöket világotok méretében.

 

Mint az előzőkben mondottam a sátán nagyon okos és intelligens. Tudott előtte ideje lejár, ezért tombol és őrjöng dühében. Egy, csakis egy a fontos számára, minél több lélek bukása. Nagyon különbözők fegyverei; kiket a test örömeivel, kiket a kábulattal, kiket gyilkosságra, kiket iseten-tagadásra, a gyűlöletre, kiket az önszeretetre, kiket a pénz és a hatalom fogságába ejt. Ezek általában előbb utóbb felismerhetők. De viszont azok a lelkek, kik keresik Urukat, Istenüket – mint az előzőkben mondottam, olyan ez a nemzedék, mint a pásztor nélküli nyáj – ezeknek a lelkeknek csapdát állít, a jó látszatával, a szektákat.

Csak nem tesz mást, Krisztus egyházától téríti el a lelkeket. Új tanokat hirdet, s olyan fondorlatosan, észrevétlenül fosztja meg a legdrágább kincsétől a – a szabad akaratától – a lelket.

 

Testvérem és testvéreim! Ezekért és mindenkiért imádkozzatok és engeszteljetek! Mint már több ízben is mondottam. A rettenetes bűnök kierőszakolták a mennyei Atya haragját, a mi rettenetes lesz. A megtérés kegyelme előtt áll minden lélek, csak élni kell vele. Még egyszer mondom és nem győzöm eléggé hangsúlyozni; engesztelni, engesztelni, engesztelni, a bűnök és a megtévesztett lelkekért.

 

Legyetek testvéreim emberhalászok, mentsétek a lelkeket a süllyedő hajóról. Ez a ti feladatotok! Nem megijedni és pánikba esni, hanem menteni, menteni a lelkeket!

 

Testvérem, ne félj, és ne remegjen a te szíved! Mert már annyiszor mondottam nem a gyáváké a győzelem, hanem a bátraké. Pedig testvérem és testvéreim Krisztus bennetek, és Ti Őbenne, és a akkor hát mitől féltek! És soha meg ne inogjatok!!!

Mit is üzent már oly sokszor a mi Urunk, Jézus Krisztus?” Azt akarom, ahol én vagyok, ott legyetek Ti is „Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg benneteket testvérem és testvéreim mennyei édes, szerető Atyátok, az Ő egyszülött szent Fia; Jézus Krisztus, a ti megváltó üdvözítő Istenetek. Isten szent Lelke árassza el lelketeket szent kegyelmével. Adja meg nektek a bölcsesség és a tisztánlátás kegyelmét. A szeplőtelen szent Szűz: Isten anya Mária oltalmazzon benneteket bárány testvéreim a farkasok között. Isten minden angyala és szentjei imádkozzanak értetek. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled, értetek és veletek, Ármin.

 

AKI ÁRRAL SZEMBEN HALAD, CSAK AZ HALAD ELŐRE hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

Belépés
0.007 mp