A Szűzanya szavai az Adventről
Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Édesanyátok és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az Adventről tanítalak benneteket.
Az egyházi évben 2 ünnep van, melyet megelőz a hosszú előkészület. Egyik a Karácsony, melyet az adventi hetek vezetnek be, a másik a Húsvét, melyre a Nagyböjttel készültök.
Most röviden beszámolok életem ide illő szakaszáról. Mindketten, Szent József és Én is Dávid király családjából származunk. Édesanyám, Anna elmúlt 50 éves, mikor születtem neki. Már egész kicsi koromban Istennek ajánlottak. A templomban éltem papok és tanítónők neveltek, és eljegyzésemkor visszaadtak szüleimnek. Szüzességi fogadalmat tettem és azt jegyesem elfogadta. Szent Józseffel Názáretbe költöztünk. Nagynéném, Erzsébet és férje Zakariás elkísértek az útra. Külön kis szobát rendezett be nekem József. Még csak 15 éves voltam. Egy szép, fehér selymet fontam az ablak felé fordulva, énekelve, imádkozva. Kértem az Atyát, küldje el végre a tiszta és termékeny szüzet, aki megszülheti a Messiást. Egyszer csak elkezdett lebegni a függöny az ablak előtt és nagy fény árasztotta el a szobámat. Ott termett előttem kb. 1 méterre egy ragyogó, gyönyörű angyal. Megijedtem és csodálkoztam egyszerre. Felugrottam és a falhoz lapultam.
De az angyal így szólt: „Ne félj, Mária! Én vagyok Gábor, az Isten angyala. Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes. Az Úr van veled. Áldott vagy te az asszonyok között. Most méhedben fogansz, és fiat szülsz, akit Jézusnak fogsz hívni. A Magasságbeli fiának nevezik majd.”
Én így válaszoltam: Hogyan történhet ez, ha én nem ismerek férfit?
„Nem ember révén leszel anyává, a Szentlélek száll le rád és a Magasságbelinek ereje árnyékol be téged. Az Örökkévaló várja a válaszodat”- mondta az angyal.
Mellemen keresztbetéve kezemet, meghajolva így válaszoltam: Íme az Úr szolgáló leánya. Legyen nekem az Ő szava szerint. Így fogantam meg abban a percben, ahogy beleegyeztem. Mikor felocsúdtam ebből az elragadtatásból, aggódni kezdtem, hogy emiatt nagy baj lehet. Hogy fogom ezt Józsefnek megmondani? Még agyon is kövezhetnek, ha kiderül, hogy nem Jegyesemtől vagyok áldott állapotban. De a Szentlélek benső szavakkal megnyugtatott, hogy majd Ő igazol engem Józsefnél.
Ó, Gyermekeim! Nem is képzelitek, milyen könnyű és boldog volt ez az állapotom. Ez alatt semmit nem szenvedtem 9 hónapon át. Minden kellemetlenséget, nehézséget és fájdalmat -amit minden asszony át szokott élni ez idő alatt és szülés alatt is, elvett tőlem Isten. Azért, mert szeplőtelenül, áteredő bűn nélkül jöttem a világra. Látjátok? Ha Éva engedetlensége nem történt volna meg, ma minden asszony ilyen könnyen, fájdalmak nélkül, vajúdás nélkül élné meg az anyaságot.
Az én Jegyesem észrevette állapotomat és nagy lelki szenvedésen ment át. Ha nem lett volna olyan nagy szent és jóságos, akkor feljelentett volna engem a papoknál, mint házasságtörőt, hogy halálra kövezzenek gyermekemmel együtt. Néhány napig gyanakodott és szenvedett, de természetfeletti módon megtudta és elhitte, hogy Isten gyermekét hordom a szívem alatt. A 9. hónap végén Betlehembe kellett mennünk népszámlálásra, hogy ott szülessen meg Üdvözítőtök, ahogy a Szentírás előre megjövendölte.
Adventi várakozás ideje, én is vártam. Most elmondom, hogy Én, Mennyei Édesanyátok hogyan vártam Kisfiamat. Már fogantatásom első percében határtalan öröm töltött el. Az eszembe se jutott, hogy megérdemlem, hiszen nem voltam tudatában szeplőtelen fogantatásomnak-olyannak láttam magam, mint a többi leányt. Arra se gondoltam, hogy most csodálni fog a világ, mert hasonló vagyok Istenhez. Szinte megsemmisültem az alázatosságban. Örömmel töltött el, hogy boldoggá tettem Istent az IGEN-emmel. Mint minden anya, én is találgattam, hogy milyen külső vonásai lesznek Szent Fiamnak, ha megszületik. Mikor egyedül voltam, nagy szeretettel simogattam a szívem alatt a bőrömön keresztül, énekeltem hozzá, becézgettem, dédelgettem, Jézuskámnak szólítottam. De boldogságomba 9 hónapon át belevegyült a nagy fájdalom: eszembe jutott a próféták jövendölése az Üdvözítőről: „Ő a fájdalmak embere. Az Ő Sebei szereztek nekünk gyógyulást. A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze.” Nem tudtam előre, hogy pontosan mit kell majd átszenvednie, de azt tudtam, hogy a betervezett megváltás, a kínszenvedése és kínhalála elkerülhetetlen. Ebben a tudatban kellett várnom megszületésére, és ebben a tudatban kellett leélnem a következő 33 évet. Tudom, a többi földi édesanya is sokat szenved, ha el kell vesztenie gyermekét, de a halálra-várakozással nem kell egyiknek se ennyi sok évet félelemben tölteni.
ADVENTBEN vagyunk, ez a ti várakozásotok ideje. Először is várjátok a Karácsonyt, Fiam születésnapját. Nagy készülődésben vagytok és gondban, kit mivel lehetne megajándékozni a szép ünnepen. A televízió reklámok özönét teríti elétek, az üzletek rogyásig megtelnek ajándékozni való árukkal. A szülők nem győzik egymást túllicitálni, hogy ki vesz drágább és szebb játékot gyermekének, hogy elhenceghessen vele az óvodában, iskolában. A háziasszonyok recepteket cserélnek pompás ünnepi vacsorákhoz. A nagy készülődésben az emberek sokasága elfelejti a lényeget.
Már nem is tudják, minek az ünnepe Karácsony. A megkérdezettek így válaszolnak: A Szeretet ünnepe. A béke ünnepe. Már eszükbe se jut, hogy Jézus születésnapját kellene ünnepelni. Kinek szoktak ajándékot adni? Akinek születésnapja van. Legalább ti, drága engesztelő Gyermekeim, készítsetek ebben az Adventben ajándékot Szent Fiamnak. Lelki ajándékokat vár: áldozatot, önmegtagadásokat, böjtöket, virrasztásokat. Ugye tudjátok, miért várja ezeket tőletek? Mert kegyelemmé alakítja és kiosztja a közömbös és hitetlen lelkek között. Szomjazik és éhezik a hitükre és szeretetükre. Tehát az Advent elsősorban lélekmentéssel teljen nálatok. Másodszor az Advent megújulást jelentsen számotokra. Új egyházi év kezdődik, új ember szülessen bennetek. Törekedjetek levetni hibáitokat, bűneiteket, önzéseteket, önszereteteteket, és kérjetek a Szentlélek Istentől erényeket a lelketekbe:
-
1) Lelki tisztaságot: hogy ne essetek vissza ugyanabba a bűnökbe, hogy a legkisebb bűnt azonnal bánjátok meg, hogy nagyon gyakran végezzetek szentgyónást.
-
2) Kérjetek szeretetet: tegyetek jót mindenkivel, bocsássatok meg mindenkinek, szeressétek ellenségeiteket is.
-
3) Kérjetek alázatot: Tudatosítsátok magatokban, hogy minden erényetek Isten ajándéka.
Ezek a legszebb és legértékesebb születésnapi ajándékok Jézusomnak.
Adventkor nem csak Megváltótok születésnapjára készültök és várakoztok, hanem az Úr Jézus 2. eljövetelére is. Mondogassátok gyakran: Jöjj el, Uram, Jézus, jöjjön el a Te Országod! Most és itt a templomotokban kérlek benneteket, hogy ezt együtt és hangosan 3-szor mondjátok el Velem: JÖJJ EL, URAM, JÉZUS, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!!! Ezután így köszönjetek egymásnak: MARANATHA, ami azt jelenti: Jöjj el, Uram, Jézus!
Kedveseim! A végső időkben éltek. Csak hívogassátok! Hamarosan el fog jönni angyalaival és szentjeivel nagy isteni dicsőséggel és hatalommal, hogy a Föld megtisztítása után elhozza nektek az Új Világot. Ott nem lesz szomorúság, szenvedés, betegség, halál, béke és szeretet uralkodik. Jézus lesz a királyotok és Én a Királynőtök. Ott fogunk Szent Fiammal lakni köztetek. Szemtől-szembe láthattok minket. Nem fogtok ráismerni a Földre: félig mennyei, félig földi elemekből fog állni. Gyönyörűek és érintetlenek lesznek a folyók, tavak, tengerek, erdők, rétek és a virágok. Mindenkinek mindene meglesz, amire csak szüksége van. A Sátán meg lesz láncolva és be lesz zárva a pokolba, és ezért senki nem tud bűnt elkövetni, nem lesz kísértés.
Most megkérem eszközömet, hogy olvassa fel a nagyfalui Madarász Éva választottunk könyvéből a neki adott látomást az Új Világról (47.old.).
Drága Kincseim! Addig, míg tart a tanítás itt állok Évám mellett, s mikor elkezditek imáitokat együtt mondom veletek. Így engesztelésetek értéke nagyra nő. Minden egyes szándékotokat felajánlom a Mennyei Atyának, és Ő meghallgatja kéréseiteket. Éva kezét keresztül édesanyai áldásomat adom rátok.
2008.december 15. hétfő
Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Két évvel ezelőtt is Én tanítottalak benneteket az Adventről, a karácsonyi előkészület idejéről. Az Advent az Egyháznak fontos és szép időszaka. Várja az Én Szent Fiam születésnapját, egyik legnagyobb ünnepét a Karácsonyt. Ugyanakkor várja az Úr Jézus 2. eljövetelét. A Szentmise tanító része ebben az időben gyakran emlékezik meg erről.
Most arról fogok nektek beszélni, hogy Én, Mennyei Édesanyátok áldott állapotomban milyen különleges kegyelmeket kaptam Mennyei Atyánktól. Megengedte Nekem, hogy érzékeljem Szent Fiam fogantatása pillanatától fogva mit érez, mit gondol méhemben, 9 hónapon keresztül. A magzati kis Jézus ott tartózkodása öröm és szenvedés volt neki egyszerre. Míg a földi ember magzatkorában mindenféle gondolkodástól, ítélőképességtől meg van fosztva, csak testben növekedni, fejlődni tud, addig az Én kicsi Fiam azon az elzárt, védett helyen, mint Isten az összes tudás, értelem, érzelem birtokában volt. Míg a többi magzat anyja szíve alatt nem tud örülni, bánkódni, gyötrődni, addig a kicsi Jézus igen, és ezt Én, az Ő Édesanyja Isten kegyelméből mindig megéreztem. Hallgassátok meg, milyen örömöket élt át szűzi méhemben az Én Kisfiam!
Nagyon boldog volt, hogy legtisztább, legalázatosabb és legtökéletesebb anyát kapta. Természetesen szája nem nyílt ki, beszélni nem tudott, de gondolatban gyakran megköszönt Engem a Mennyei Atyának. Azt is megköszönte Neki, hogy az emberiség Megváltója lehet. Hálás volt Neki nevelőatyjáért, Szent Józsefért is. Előre látta, mennyi szépre és jóra fogja tanítani őt, ahogyan majd növekedik. Hálás volt Istennek a szentek, vértanúk és hitvallók sokaságáért, akik majd követik Őt, és értetek engesztelőkért, akik imádják és szeretik és mélyen hisznek Benne. Megköszönte a Mennyei Atyának az Ő ellenségeit, mint a megváltás eszközeit.
Számomra egy különös kegyelmet eszközölt ki, hogy ahogy fejlődik a méhemben, szinte percről-percre növekedjen Bennem a megszentelő kegyelem. A Mennyei Atya megengedte Neki, hogy végig, áldott állapotom alatt a kicsi szívéből, bensőleg beszélgethessen Velem. A szavait mindig megéreztem és megértettem a szívemben, de a fülemmel nem hallottam semmit. Meglepődtem, mikor tapasztaltam a szavain keresztül, hogy magzati állapotában, már akkor is, milyen sokat szenved. Ugye ti se gondoltatok erre, Gyermekeim, hogy már akkor megkezdődött megváltó-munkája? A földi, emberi magzatnak nem jelent szenvedést az egyre szűkebb hely, a mozgáskorlátozás, hogy nem halhat, nem láthat és nem beszélhet, mert csak a puha, meleg, biztonságos anyai fészket érzékeli és még nem látott másik, fejlettebb világot, tehát jól érzi magát. De az Én Jézusom, mint 2. isteni személy a tökéletes, fényes, tágas, gyönyörű Mennyországból jött, ahol járhatott, kelhetett, beszélhetett, gyönyörködhetett és az angyalok serege imádta, és egyszercsak be lett zárva egy sötét, szűk, pici helyre, ahol még a szemét, száját se nyithatta kis, ahol keze-lába mozdulatlanul ugyanabban a helyzetben volt, és nem hallhatott semmit. Ez az állapot egy ismeretekben, bölcsességben gazdag isteni személynek nagy szenvedést jelentett.
Gondoljatok bele gyermekeim, hogy most, miután már láttátok a földi életet, hozzászoktatok a mozgáshoz, a színek, formák látásához, az ízletes ételek fogyasztásához, a lágy kellemes beszéd és a művész zene hallgatásához, a virágok finom illatához- hirtelen bezárnának egy dobozba, amelyben csak felhúzott lábakkal fértek el és behajlított karokkal és egy csövön keresztül táplálva a sötétben vagytok 9 hónapon keresztül. Ugye milyen nagy szenvedés lenne számotokra ez? Azért mert már hozzászoktatok egy magasabb életformához. Akkor mit szóljon az Én Fiam, aki milliószor magasabb életből került méhembe, mint ti a dobozba.
Úgy képzeljétek el, hogy minden ottani szenvedését boldogan elfogadta és felajánlotta az Atyjának. Pl. a mozdulatlanságát felajánlotta azokért az anyákért vagy apákért, akik otthagyják a családi fészek melegét és kicsapongó, erkölcstelen életet élnek. Mivel nem nyithatta ki a szemeit, eszébe jutott, hogy az emberek milyen sok csúnya bűnt követnek el a szemükkel, pl. parázna könyvek, filmek, folyóiratok olvasása, nézése, rágondolt a vakokra, akik mindig sötétségben vannak és kicsi szemeiből arcocskáján végiggördültek az első könnyek. Ekkor arra kérte a Mennyei Atyát, hogy övéinek adja meg a könnyek ajándékát. Tudjátok Kicsinyeim, mikor bűnbánatotokban kicsordul a könnyetek vagy mikor áhítatos nagy lelki örömöt, túláradó Istenszeretetet bocsát rátok az Úr, azt a kicsi Jézus magzati könnyei eszközölték ki számotokra.
A hallóérzékétől is meg volt fosztva az Én Jézuskám. Amit emiatt szenvedett, azt felajánlotta azokért, akik kíváncsian hallgatják a csúnya, Istenkáromló, erkölcstelen beszédeket, a sátáni zenéket. Könyörgött a siketekért, hogy Isten iránti szeretetből türelmesen viseljék el ezt a keresztjüket.
Kicsi Gyermekem magzatkorában a nyelvét sem mozdíthatta. Neki, az örök Isteni Bölcsességnek ez nagy lemondás volt. Ezt azokért a bűnökért ajánlotta fel engesztelésül, amit a teremtmények a nyelvükkel követnek el: ítélkezésért, rágalmazásért, káromkodásért. A hallgatásnak, amit Jézus 9 hónapon át megszakítás nélkül gyakorolt, egyik gyümölcse a szerzetesek hallgatása.
Az is nagy fájdalom volt Neki, hogy kicsi karjait mereven, behajlítva kellett tartani. Közben látta a sok verekedést, öngyilkosságot és gyilkosságot, lopást és az ő büntetésük enyhítéséért könyörgött. Felajánlotta Istennek a testi nyomorékokat, hogy állapotukat alakítsa érdemszerző kegyelemmé.
Higgyétek el, Kincseim, hogy Fiam magzati szenvedése rengeteg kegyelmet eszközölt ki számotokra. E 9 hónap alatt a Mennyei Atya irgalma jelentősen megnőtt, mert Szent Fia magzati szenvedései megindították szívét teremtményei felé. Jézus fogantatása pillanatától kezdve úgy könyörgött értetek, mint testvéreiért és már előre kiesdette számotokra bűneitek bocsánatát, pedig akkor még meg sem születtetek.
Ha valakinek születésnapja közeledik, azon gondolkoztok, mit is adjatok neki, aminek örülne. Szent Fiam születésnapjáig már csak 10 nap van hátra. Tudjátok-e mivel tennétek boldoggá? Ha addig mindennap végeznétek egy önmegtagadást. Pl. egyik nap lemondanátok a szokásos feketekávéról, a másik nap a tv nézésről, máskor az édességről, majd a következő nap éjfélig virrasztva imádkoznátok, egy másik napon böjtölnétek stb.
Most kicsinyeim úgy állok előttetek áldott állapotban bő kék ruhában, hogy 10 nap múlva születik meg az Én isteni Gyermekem. A Mennyei Atya megengedi, hogy a szívem alól szóljon hozzátok! Hallgassátok hát!
„- Drága Kistestvéreim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. bizonyára meglepődtetek, hogy forrón szeretett Édesanyám Szíve alatt milyen sokat imádkoztam, szenvedtem értetek, emberekért, testvéreimért. mindezt örömmel és önként tettem, Atyám dicsőségére és a ti üdvösségetekre. De örömömbe belevegyült fájdalom, és ha rágondolok most is patakzik a könnyem, hogy Testvéreim többsége semmibe veszi az Én áldozatos földi életemet fogantatásomtól halálomig. Legalább ti, akik szerettek, vigasztaljatok Engem! Már a 10 önmegtagadással is simogatjátok szívemet, de ha még ezenkívül e 10 napban 1-2 percig elgondolkoztok méhen belüli szenvedéseimen és szívből megköszönitek, akkor igen kedves ajándékot vehetek majd át tőletek születésnapomon. Ígéreteiteket ne felejtsétek betartani. Ha sikerül, érezni fogjátok hálás szeretetemet. Itt bent nem tárhatom ki karjaimat, ezért képzeletben ölellek kicsi szívemre benneteket.”
Drága Gyermekeim! Most Én is Megáldalak benneteket az adventi várakozás örömében az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2010.12.15. szerda
2010.12.15. szerda
